bérlők

2021.03.13. 11:30

Stégeket bontatnak az új tulajdonoshoz került verpeléti tónál

Eladták a verpeléti tavat, ahol a megye horgászai előszeretettel töltötték idejüket. Sokan stéget, faházat is építettek vagy vásároltak a népszerű állóvíz mellett. A tó új tulajdonosa azonban február 15-i határidővel ezek bontásra és elszállítására szólította fel a őket.

Szabadi Martina Laura

2020.03.12 - Verpeléti tó - Verpelét - Huszár Márk - HM - Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszar Mark

– Még 2005-ben vásároltunk egy kőházat telekkel a Verpeléti horgásztó közelében a horgászati lehetőség miatt és nosztalgiából – vázolta a helyzetet az egri Csutor Éva. – A ház előző tulajdonosa már az eladás előtt több éve használta a horgászstéget, amit régen a honvédség épített. Amikor mi megvettük a házat, a tó akkori tulajdonosa nem emelt kifogást a stég használata ellen, nem ragaszkodott az írásbeli engedélyhez, így bérleti szerződés megkötésére nem került sor. Ott-tartózkodásunk óta minden évben – szóbeli megállapodás alapján – fizetjük a bérleti díjat és az éves horgászengedély díját.

A stégnek külön helyrajzi száma nincs, csak a halastónak. Az első építő a honvédség volt, ők valószínűleg műszaki tervezéssel és engedéllyel rendelkeztek a megvalósításhoz, mivel a halastó a helyi tsz tulajdona volt, ők lemondtak a földterületről a stégek javára – meséli a tó melletti építmény tulajdonosa. Közel tizenöt stég volt a tó területén.

– A miénket teljesen felújítottuk 2005 után, az alapterületét megnöveltük – folytatta Csutor Éva –, a régi faházat lecseréltük a saját költségünkön a tógazda engedélyével. A faház karbantartása és fejlesztése azóta is folyamatos. A korábbi években, a tulajdonos gondatlansága miatt is, igen komoly kár érte a stéget, és kismértékben a faházat, pedig neki kötelessége lett volna a vízszint szabályozása. A felmerült károkat saját költségünkön helyrehoztuk. Ezek az előzmények is hozzájárultak ahhoz, hogy nem írtuk alá 2019-ben azt a bérleti szerződést, amit a tó tulajdonosa akart megkötni velünk. Az csak a bérlőre vonatkozó kötelezettségeket tartalmazta. Gondolom, már akkor szándékában állt eladni a tavat. Hogy a többi stéges aláírta-e, azt mi nem tudjuk.

A tulajdonjog változása többeknek is érzékeny veszteség. A stégek jó része még áll a verpeléti tónál Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Elmondta, hogy tavaly július 17-i dátummal a tó tulajdonosa tértivevény nélkül, sima levélben küldte meg a tájékoztatót az eladásról. Az új tulajdonos sem a megvétel előtt, sem később nem jelentkezett, nem ismertette a feltételeket. Csak hírből hallották, hogy minden stéget használót el akar távolítani, kötelezni akar mindenkit arra, hogy a saját költségén bontsa le a meglévő házat és a stéget.

Januárban többen kaptak felszólítást a cég ügyvezetőjétől, aki tavaly szeptemberben megvette a tavat, hogy az elszállítási kötelezettségüknek legkésőbb 2021. február 15-ig tegyenek eleget. Ebben leírták azt is, hogy társaságuk a stégekre vonatkozó tulajdonjog kérdésében nem tud és nem is kíván állást foglalni. Megkerestük a tulajdonos-ügyvezetőjüket is, aki erre lapzártánkig nem reagált.

A polgármester is eltünteti a stégét

A verpeléti polgármestert is megkérdeztük, mit tud az ügyről. Farkas Sándor elmondta, ő maga is egy stég és házikó gazdája volt a tónál, és neki is el kell azt szállítania. – Éppen terveztem az eladást, de az előző tulajdonos jelezte – úgy tudom, mindenkinek –, hogy valószínűleg meg fog válni a tótól, Így nem éreztem korrekt eljárásnak, ha átadom a stég használatát, az pedig, aki megveszi, talán nem is tudja majd használni. Én is jókora összeget veszítettem ezzel. Megértem azokat, akik rendre itt töltötték szabadidejüket, de mivel ezek helyrajzi szám nélküli, tulajdonképpen megtűrt építmények, nem igazán lehet más választás – részletezte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában