jótékonyság

2021.04.09. 07:00

Az egri kórház után a női kézisek is segítenek az anya nélkül maradt 7 testvéren

Jelentős adománnyal segíti a magyar női kézilabda-válogatott a koronavírusban elhunyt hétgyermekes szentistváni édesanya családját.

Heol

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

7 millió forint adománnyal csatlakozik az olimpiára kijutott magyar női kézilabda-válogatott, a szakmai stáb és a Magyar Kézilabda Szövetség szakági vezetősége a Baptista Szeretetszolgálat gyűjtéséhez, amelyen a nemzeti csapat és a szervezet egy szentistváni családot támogat – tájékoztatta a Heolt Tihanyi Tamás, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs munkatársa.

Kovacsics Anikó csapatkapitány 8-as számú, dedikált mezére is lehet licitálni
Fotó: beküldött

Mint arról korábban beszámoltunk, lélegeztetőgépre kötve, öntudatlan állapotban adott életet legkisebb gyermekének, majd néhány nappal később belehalt a Covid-fertőzésbe egy szentistváni családanya, Vas Kitti, aki sosem láthatta kisfiát, Zentét. Mint megtudtuk: a magyar válogatott felajánlása mellett Kovacsics Anikó csapatkapitány egy, az együttes által aláírt mezt bocsátott jótékonysági licitre a család megsegítésének érdekében.

" data-width="500" data-show-text="true">

">Hét gyerek veszítette el az anyukáját. Megszakad a szív!😥🖤 #gyász #családitragédia

A család drámája hetekkel ezelőtt kezdődött. Először az édesapán, Zsolton jelentkeztek a fertőzés tünetei, később Kitti is belázasodott, de a tünetei kevésbé voltak súlyosak. A terhességére tekintettel az egyik rosszulléte után mentővel szállították be az egri kórházba, ahol azonnal elvégeztek rajta a Covid-tesztet. Így derült ki, hogy elkapta a koronavírust. A kismamát másnap, vitték fel a fővárosba, hogy hétfőn a szükséges beavatkozást elvégezzék. A családapa ezen a héten, szerdán vihette haza újszülött fiát, ugyanis akkor járt le a karanténja. Még reménykedett a hitvese felépülésében, de csütörtökön felhívták a klinikáról.

A tragédia hírére többen is gyűjtést indítottak a család megsegítésére, az egri kórház például felajánlotta, hogy fedezik Zente szükségletét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában