Borverseny

2021.07.13. 11:21

Egy éven át képviselik Gyöngyöst a győztes nedűk

A szakmai zsűri neves borászokból, a társadalmi pedig gyöngyösi, illetve helyi kötődésű közéleti emberekből, vállalatvezetőkből, művészekből, sportolókból áll évről évre.

Sz. Sz. I.

Lefler Péter borász (balról), Hiesz György és Horkay András borász a döntés pillanataiban

Fotó: Beküldött

Hétfőn választották ki a város, illetve a polgármester borát, amelyek egy éven keresztül képviselhetik majd Gyöngyöst.

Hiesz György polgármester arról beszélt, régi hagyomány a városban, hogy a hegyközség bormustrája után az arany- és ezüstérmes nedűket versenyeztetik a címért. Mint mondta, a kilencvenes évek vége óta a száraz fehérborok megmérettetése ez, külön illatos és nem illatos kategóriában. A bírálatot most is egy szakmai és egy társadalmi zsűri végezte, huszonhat borból választhatták ki a legjobbat.

Lefler Péter borász (balról), Hiesz György és Horkay András borász a döntés pillanataiban
Fotó: Beküldött

A szakmai zsűri neves borászokból, a társadalmi pedig gyöngyösi, illetve helyi kötődésű közéleti emberekből, vállalatvezetőkből, művészekből, sportolókból áll évről évre. A ­kategóriánkénti három-három legjobbnak ítélt tétel külön döntőn vett részt. Végül, Gyöngyös bora a nagyrédei Bárdos Pince 2020-as szürkebarátja lett, míg a Polgármester bora címet a gyöngyösi Ákos Pince tavalyi muscat ottonel, cserszegi fűszeres cuvée remeke kapta. A győztes italokat a július végi városi bornapokon megkóstolhatja a nagyközönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában