esemény

2021.08.07. 19:32

Jól sikerült az első nagyobb rendezvény Kerecsenden

Gazdag programmal, sok zenével telt a délután a sportpályán.

B. K.

Forrás: Beküldött fotó

Jó hangulatú Roma Kulturális Napot szervezett a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNO) és a Kerecsendi Közbiztonságért Egyesület tagsága szombat délután a sportpályán.

Az esemény megnyitóján köszöntőt mondott dr. Pajtók Gábor, kormánymegbízott. Elismeréssel szólt a helyi civil szervezetek munkájáról, kiemelve a Roma nap szervezőinek tevékenységét. Utalt arra, hogy 2010 óta a Kormány elkötelezett az esélyteremtésben. Sorra épülnek az új bölcsődék, óvodák szépülnek meg, az iskolákban minden diák ingyen jut tankönyvhöz, a roma ösztöndíj-program pedig a tehetséges fiatalok kibontakozását szolgálja.

Pár napja új romaügyi biztost nevezett ki Orbán Viktor, miniszterelnök Sztojka Attila személyében, aki arra is felhatalmazást kapott, hogy csapatával koordinálja az uniós forrásból, a felzárkóztatásra érkező pénzeket, s kövesse azok hasznosulását – fogalmazott.

Sári László polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy a faluban a járványhelyzet miatt régóta nem volt olyan nagyobb rendezvény, ahol felszabadultan ünnepelhettek volna a lakosok. Ezért is fontos és örömteli a mostani rendezvény. Kiemelte azt is, hogy a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat, – élén Suha József elnökkel – példaértékű, önzetlen munkát végez a településen, a képviselők tiszteletdíjukról lemondva szervezték meg a mostani eseményt is.

Sas Pál, gyógyszerész, aki díszvendégként volt jelen, arról beszélt, hogy a cigányság ereje az összefogásban rejlik, épp ezért legyenek büszkék származásukra. Hozzátette, hosszú évek óta dolgozik Kerecsenden, s a legtöbb elfogadásban ezen a településen volt, van része, amit megköszönt a hallgatóságnak.

Ezt követően zenés, táncos programokon szórakozhattak a helyiek. Fellépett a népszerű Zsákai Trió, Csóka Richárd, és Rácz Ivett énekeltek, Mezőszemeréről pedig tánccsoport érkezett. Az esti órákban Nótár Mary fokozta a hangulatot, majd Domby Emanuel előadásával és élőzenés mulatsággal zárult a nap.

Suha Józseftől, az RNO helyi elnökétől megtudtuk, békés, kulturált hangulatban telt a rendezvény, amelyet ezúttal is számos helyi vállalkozó támogatott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában