Mustgáz

2021.09.03. 08:30

A borospincék veszélyére figyelmeztet a megyei katasztrófavédelem

Hamarosan elkezdődik az országban a szüret, szep­tember közepére már mindenhol szedik a szőlőt. Ám ez az időszak veszélyeket is rejt, a pincékben megnőhet a mustgáz koncentrációja, ami pillanatok alatt tragédiához vezethet.

Gidai Zsanett

Javasolt a must forrásának idejére Figyelem, mustgázveszély! feliratot is elhelyezni Illusztráció: Beküldött

Forrás: Pesthy Márton/Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton

Évről évre követel emberéletet a mustgáz.

– A must erjedése során szén-dioxid, mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszély. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, ám mivel nehezebb a levegőnél, a szellőzés nélküli pincéből kiszorítja azt. Aki ilyen pincébe megy le, az rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül – fogalmazott lapunk érdeklődésére Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

A mustgázmérgezés tünetei a szédülés és a fáradtságérzés. Ezt az eszméletvesztés, végül fulladásos halál követheti. Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint Magyarországon évente csaknem ötvenszer riasztják a tűzoltókat mustgázzal összefüggő esetekhez, amelyek egy részében már nem lehet segíteni az áldozaton.

Javasolt a must forrásának idejére Figyelem, mustgázveszély! feliratot is elhelyezni
Illusztráció: Beküldött

Heves megyében azonban az utóbbi években nem történt emiatt baleset, tragédia. Nagy Csaba kifejtette, egyebek között a lakosság széles körű tájékoztatásának köszönhetően megyénkben nem történt olyan mustgázzal kapcsolatos káresemény, ahová tűzoltók segítségét kérték. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság minden esztendőben, a szüreti időszakot megelőzően mustgázos mentési gyakorlatokkal hívta fel a figyelmet a szén-dioxid veszélyére.

– Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel – magyarázta Nagy Csaba. – Éppen ezért fontos szellőztetni a pincéket, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni. Alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, azt ellenőrizve, hogy van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem egy meghosszabbított eszközzel tartsuk magunk előtt a talajszinthez közel, és úgy menjünk le. Ha elalszik, azonnal hagyjuk el a helyiséget, mivel életveszélyes oda bemenni.

Kiemelte, téves az a közhiedelem, hogy a szűrő típusú gázálarcok kellő védettséget nyújtanak, mivel azok csak a jelenlévő levegőből képesek a meghatározott káros anyagot megszűrni. A szén-dioxiddal telített pincébe kizárólag sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztálya azt tanácsolja, hogy amíg egyvalaki a pincében van, addig a másik kintről felügyelje a bent tartózkodót, és legyen mobiltelefon a munkaterületen, ha segítséget kell hívni. Javasolt a must forrásának idejére Figye­lem, mustgázveszély! feliratot is elhelyezni a pince bejáratára, mások figyelmeztetése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában