Együtt Feldebrőért Egyesület

2022.02.15. 15:23

A feldebrői egyesület pályázata falubuszt ért

Az önkormányzat a jármű üzemeltetésének támogatásával járul hozzá a költségekhez.

S. S.

Megváltozik a falubusz menetrendje/Illusztráció

Forrás: HMH

Közösségi oldalán tette közzé a település polgármestere, hogy immár községüknek is van falubusza. Jakab Ernő kérdésünkre elmondta: pályázat útján jutottak az ötéves, kilencszemélyes Opelhez, ötmillió forintért. A Magyar Falu Programban ugyan az önkormányzat nem volt jogosult pályázni a falugondnok alkalmazását is előíró konstrukcióban, aminek az oka, hogy mintegy 25 fővel meghaladta a település lakosságszáma az ezret. 

Pályázhatott viszont az Együtt Feldebrőért Egyesület, és sikeres is volt az eszközbeszerzésre irányuló munkája. Az igény egy ilyen szállítójárműre a pandémia időszakában vetődött fel. Korábban saját gépkocsimmal segítettem be az olyan személy- és egyéb szállításokba, amit a járványhelyzet időszakában meg kellett oldani. A megoldást keresve jutottunk erre a megoldási lehetőségre – mondta a polgármester. 

A faluvezető szavai szerint a kis autóbusz két hete érkezett, elvégezték már a felmatricázását, hamarosan megszületik a megállapodás is az egyesület és az önkormányzat között. Utóbbi az üzemeltetés költségeivel támogatja majd az egyesületet. 

 Kettőévesek - Az Együtt Feldebrőért Egyesületet 2020 áprilisában jegyezték be. Elnökük tájékoztatása szerint jelenleg 38 fős tagsággal rendelkeznek. Céljuk a falu rendezvényeinek segítése, de önálló programokat is terveznek. Tagdíjból nem rendelkeznek jelentősebb összeggel, ezért pályázatok révén igyekeznek segíteni tartalmas közösségi programok szervezését. A már működő néptánccsoport mellett például nyugdíjas csoport létrehozását is tervezik. 

Kovács Sándorné, az egyesület elnöke a Heol kérdésére elmondta, hogy alapvetően közösségi programok lebonyolításához használják majd a kilenc utas szállítására alkalmas kisbuszt. Példaként említette az Aranyalma néptánccsoport szállítását, színházlátogatásokat, de bármilyen más ­közösségi vagy önkormányzati program is szóba jöhet. Természetesen a felhasználás szabályait a helyhatósággal kötendő megállapodásban rögzítik majd.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában