Róka a kertben

Meg kell mérgezni! Le kell lőni! Agyon kell ütni! – íme pár javaslat azok közül, amiket akkor hallhattunk, amikor a lakóhelyemen róka tűnt fel a portákon. Bár állatbarátnak tartom magam, eleinte én is hasonló álláspontot képviseltem, pedig nem is tartunk a házunknál baromfit. 

Úgy gondoltam, a tyúklopáson túl a ravaszdi jelenléte egyenlő a veszettséggel, ami a háziállatokra is nagy veszély. A felnőttek és a gyerekek is tarthatnak a vörös bundástól, ami csak a mesékben tűnik körmönfont csínytevőnek, a valóságban korántsem illeti semmiféle megengedő jelző. 

Hallva a róka likvidálására vonatkozó ötleteket, a feleségemet elszomorította a kilátásba helyezett vérengzés. Fel vagyunk háborodva, ha történetesen a természetben járva megesz a medve – mondta, mert szerinte mindennek és mindenkinek megvan az élőhelye, amit, ha bolygatnak, akkor igyekszik megóvni. Ha nem sikerül, máshol próbálkozik, mint például az írásunk témájául szolgáló ragadozó. 

Igen, az állatok összezavarodtak. Nem találják a helyüket a gépek, a vegyszerek világában, a tápláléklánc szakadozottságában. Felrúgva ezerévek szokott rendjét, igyekeznek más módokon biztosítani a fennmaradásukat. Az ösztönükre hagyatkoznak, nem is sejtve, hogy a csirkeól másik oldalán ott a puskacső. Belátva mindezt, kénytelen voltam finomítani a radikális szemléletemen, és most már azt mondom, úgy sem jó, de így sem jó. Ám akkor hogyan…?