Mázlista

2023.05.26. 08:15

Álomszép tengerpartokra jutott el Graffiti, az egri mentett kutyus + fotók

A tündéri, vállalkozó szellemű eb és a fuvarozásban dolgozó gazdája álmodott egy merészet és bevették fél Európát.

HEOL

Graffiti a pihenőhelyeken azért a volán mögé is beült pózolni

Forrás: Beküldött

Az egri Állatokat Védjük Együtt Alapítvány egyik mentett ebére, Graffitire nem mindennapi szerencse köszöntött rá. Fekete János és családja baráti kapcsolatot ápol a menhely üzemeltetőjével, számtalan alkalommal nyújtottak már segítséget számukra, egyebek között ideiglenes befogadóként is. Graffiti így került hozzájuk még kölyökkorában.

– Graffiti egy keverék kutyus, két éve van velünk. Most vittem őt először magammal ilyen típusú kiruccanásra, de biztos vagyok benne, hogy még fogom is, ugyanis nagyon ügyesen viselkedett az út során - kezdte portálunknak Fekete János, aki rögtön hozzátette, anno nem volt sétagalopp a rakoncátlan állatok befogása.

Mint mondta, az aprócska eb és anyja az utcán élt, ebből következik, hogy valószínűleg ott is született. Pár hónapos volt még csak, amikor az anyakutyát befogták, amely akció alkalmával Graffiti elbújt és csak hetek múlva sikerült rábukkanniuk a menhelyes lányoknak. Ekkor került Jánosékhoz ideiglenesen.

A tarka apróságra ránézve Jánoséknak egyből beugrott egy név. Nem lehetett más, mint Graffiti
A tarka apróságra ránézve Jánoséknak egyből beugrott egy név. Nem lehetett más, mint Graffiti
Forrás: Beküldött

– Sokáig nem barátkozott velünk, egyáltalán nem szerette, ha hozzáérünk. Azonban volt egy németjuhász kutyánk - szintén a menhelyről -, akivel óriási barátok lettek. Ezért fogadtuk örökbe - idézte fel a szerencsés kutyus gazdája.

A két állat örök barátságot kötött Jánosék udvarán
A két állat örök barátságot kötött Jánosék udvarán
Forrás: Beküldött

– Még most is előfordul olykor, hogy nem szereti, ha a fejét simogatjuk. Elég vadóc, igazi utcagyerek. Már háromszor szerzett olyan sebet, amit varrni kellett. Elég intenzíven játszik más kutyákkal, rengeteget ugrál, de van, hogy félre vonul és csak csendben rágcsál valamit. Nagyon érdeklődő a környezete és az emberek iránt is. Kezdettől fogva látszott rajta, hogy okos. Egyébként, amikor magában van, nem rendetlenkedik, sokkal szófogadóbb, teljesen megváltozik a viselkedése. 

Fekete Jánosnak nem ez az első kutyusa, akit magával vitt kamionos utazásaira 
– Volt egy yorkink, akit folyamatosan hordtam magammal, több mint 6 éven át. Viszont már közel 3 éve nincs velünk, sajnos elpusztult. Ezért is voltam kíváncsi, milyen lesz másik kutyával útra kelni, de nagyon pozitívan csalódtam Graffitiben. 

János és Graffiti 9 napig volt úton kamionnal. Spanyolországot vették célba Szlovénián, Olaszországon és Franciaországon át. 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában