Szüretkezdés

2023.08.27. 08:00

Indulhat a szüret: szőlőszentelés volt Egerszalókon

Az érdeklődők szüretkor hagyományos programokkal, mulatsággal tölthették a szombatot.

Szabó István

A jó hangulat garantált volt a szalóki falunapon

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Szüretindító bortúrát és falunapot rendeztek szombaton Egerszalókon. A program délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődött a helyi római katolikus templomban a Tekergő Zenekar, Nagy Adrienn énekes és a Borvirág Férfikórus közreműködésével. A mise után szüreti felvonulásra indult a sokadalom a határba a szőlőszentelésre. A népi ruhákba öltözött táncosokat, népdalkórusokat, zenészeket és a szőlőművelés régi és mai eszközeit bemutató gazdákat lovas hintókon, szekéren hordták körbe a falu utcáin. Az érdeklődők színes, hagyományos programokkal, mulatsággal, finom egerszalóki borokkal, szüreti hagyományokhoz illő ételekkel kísérve követhették végig a szőlő útját a tőkéktől a kádakig és boros poharakig.

A délutánt hagyományőrző népdalkórusok műsorai nyitották Érik a szőlő címmel, illetve táncház a Többsincs néptánccsoporttal. A gyermekeket a Lóca együttes szórakoztatta. Varga István polgármester köszöntője után ismét a zene és a tánc következett: a sötétedésig tartó fellépések szereplői Komonyi Zsuzsi, az Irigy Hónaljmirigy, a Doree Produkció, a Dance Lit Hip Hop csapata, majd Hevesi Tamás. A nap záróeseménye a tűzijáték. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában