Rendezvény

2023.08.05. 16:56

Megtelt a felsőtárkányi tópart, messze földről érkeztek a híres rétesért + fotók

Már szombat délelőtt kígyózott a sor a felsőtárkányi rétesért. Aki nem enni érkezett, az is jól szórakozott.

Szabadi Martina Laura

Finom réteseket készítettek

Forrás: Szántó György/Heves Megyei Hírlap

Szombaton és vasárnap tartják a felsőtárkányi tóparton az idei rétesnapokat. Szombaton este 6 óráig, vasárnap délután háromig lehet rétesre vadászni. A sor tényleg irgalmatlanul hosszú volt, de jól mutatta a minőséget az, hogy még így is türelemmel várt mindenki az édes és sós finomságokra, a megkérdezettek többsége nem helyből érkezett. Volt aki a fővárosból érkezett a programnyitásra.

Somogyi Kristóf közművelődési asszisztens, szervező elmondta, minden hagyományos elem része idén is a két napos falusi fesztiválprogramnak, de igyekeztek újdonságokkal is meglepni a vendégeket.

– Már több hónapja készülünk, idén is közel 120 önkéntes készíti a sós és édes túrós, valamint almás rétest. Idén is igyekeztünk színes programokkal készülni, megtartani a színvonalat és mindenki kedvére tenni. Idén karikatúrista is érkezett hozzánk, már szombat délelőtt sokan álltak a standja előtt. Szintén újdonság, hogy ellátogatott a tópartra a Hello Racing Team akik nemrégiben az Eger és a Mecsek rallyt is megnyerték. Két autóval is kitelepültek a gyerekek nagy örömére, akik bele is ülhetnek a járgányokba – részletezte. Elmondta azt is, hogy a gasztronómia terén is széles a választék, Detkről eljött a Detki Almárium, van több chillis stand, nem hiányoznak a kézműves sajtok, kitelepült az egri Fröcskös, s a két állandó büfé mellett egy harmadik meghívott is vaslapon sült ételeket szolgált fel.

A hétvége első napján a nyitás után rögtök a kicsiknek kedveztek, ringató foglalkozás nyitotta ugyanis a programot Herczeg Flórával. Dél után az Agria Shotokan Karate Együttes tartott bemutatót, majd 1 órától Várhegyi Gábor énekes előadásában Máté Péter és Szécsi Pál slágerek kísérték a programot. A gyermekkel érkezők minden sarkon találhattak elfoglaltságot, volt vidámpark, lurkó sarok, pónin is lovagolhattak, szombat délután pedig nyomozásrí hívták őket az erdőbe, a Kisötlet Gyermekszínpad interaktív, zenés mesejátékával. Bemutatkozik az EKKE Chearleaders, este 6 órától Cozombolis - zenekaros élő koncertet ad, negyed 9-től pedig Zoller Zsolt koncertezik.

Aki a szombatról lemarad, annak sem kell búsulnia, vasárnap ugyanis Szép Bence humorista, a “világ legügyetlenebb bűvésze” interaktív családi bűvészshowja és standup előadása, fellép a Felsőtárkányi Asszonykórus, és Peter Šrámek legjobb dalait is hallhatják. Az egész hétvégés programok szintén vasárnap is folytatódnak: vár a kézműves termékek utcája, a számos neves gasztronómiai kiállító, arcfestés, hajfonás, henna és jagua festés, de homokkép készítés, lufihajtogatás és buborékvarázs is lesz még a tóparton.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában