Beszél a lom

Egy Egerhez közeli, takaros településen lomtalanítás volt, most szombaton. A sötét hajnali órán az látszott a házak elé – a legtöbb helyen mértani precizitással – kirakott, kacattá lett holmikon, hogy nem bolygatta meg még azokat senki. A guberáló hiénák valószínűleg virradat után kezdenek. Másképpen figyelnek a lomra a kívülálló laikusok, máshogyan tekint rá az, akinek a portáján, a házában csak a helyet foglalta, a port fogta egy-egy elhasználódott bútordarab például. És megint más a lom körüli nézése, de még a járása is annak, aki a többi keresgélővel – a „százéves” Zsigulihoz, Suzukihoz kapcsolt utánfutón – versenyben elvihető tárgyakat lát maga előtt. 

Jómagam, a kívülálló laikusok csoportját gyarapítva, azt tudtam megállapítani, hogy rendkívül beszédes tud lenni a lom. Árulkodik tulajdonosa anyagi helyzetéről, ízléséről, de még a jelleméről is. Mert bizony az a kérdés, hogy például egy számítógépszék milyen drága lehetett újkorában, s hogy az azonos árfekvésűek között melyiknek milyen a dizájnja, nagyon sokat elmond a lomkupac mögötti ház lakójáról. De a szerényebb anyagi helyzetet is elénk teregeti egy elnyűtt, régóta lecserélésre érett kanapé, az egykori előszobaszekrény sarkainál foszló pozdorjája, és az a tény, hogy nem gurulna már a gurulós fotel, ha tolni próbálnánk. 

Ezen a szombati hajnalon a tanulságot is leszűrtem: lomtalanításkor bizony, ha csak pár órára is, kirakatba rakjuk életünk egy részét. Olyan dolgokat is megmutatunk magunkról, amit lehet, nem szerettünk volna.