Faültetés

2023.10.03. 08:35

Önkéntesek tették rendbe a Hatvan melletti őstölgyes pihenőjét

Hatvanban a Pro Natura Mozgalom felújította a kisgombosi őstölgyes pihenőjét és annak környékét.

Tari Ottó

Rendbe tették a népszerű kirándulóhelyet az őstölgyesben Hatvanban

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

– A projektet már rég terveztük annak érdekében, hogy városunk egyik természeti kincse közelebb kerüljön a hatvaniakhoz. Fantasztikus munkát végeztek az önkéntesek, örömmel álltam a kezdeményezés mellé – adott hangot elégedettségének Facebook-bejegyzésében Horváth Richárd polgármester.

Nem véletlenül, hiszen a kirándulóhely régóta közkedvelt kirándulóhelye a környéken élőknek, olyannyira, hogy az őstölgyest és a tanösvényt – amely turistaútvonal is egyben – a hatvani képviselő-testület 2014-ben helyi jelentőségű védett természeti emlékké nyilvánította, ezzel is óvva ezzel az itt található élővilágot.

– Az elmúlt években azonban az őstölgyeshez vezető turistaút környezete rendezetlenné vált. A faszerkezetes pihenő megkopott, s a zsindelyes tető is felújításra szorult. A Pro Natura Mozgalom tagjai még februárban felmérték, milyen munkálatokra van szükség ahhoz, hogy a közkedvelt terület környezete újból rendezett lehessen. Most lehetőség nyílt arra, hogy a felújítás elindulhasson – tájékoztatott Jagodics Milán, a polgármesteri hivatal kabinetfőnöke, egyben a mozgalom egyik alapítója. – Megkerestük azokat az aktivistáinkat, akik a hétvégén ráértek. Rajtuk kívül voltak vállalkozók is, akik részt vettek a felújításban.

Az önkéntesek a tető felújítása mellett újrafestették a pihenő teljes szerkezetét, valamint szemeteseket helyeztek el a területen, és a megkopott információs táblákat és a nyársalókat is felújították.

Jagodics Milán elmondta: várhatóan a tanösvény is hamarosan megújulhat, s itt egyéb természetvédelmi munkálatok is várhatóak, amelyekben szintén részt vesz majd a mozgalom. Szeretnék a turistaútvonalat a Hatvan Applikációban is elérhetővé tenni, így az virtuálisan is elérhetővé válhat.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában