Mi folyik itt?

2023.11.12. 13:08

Bestiálisan megerőszakolt egri tinikről terjed a rémhír Facebookon

Az interneten keringett az is, hogy hatan erőszakoltak meg egy lányt egy egri szórakozóhelyen, majd az áldozat kórháza került. Utánajártunk a részleteknek, hogy mi is történik Egerben, van-e alapja annak, hogy többen rettegnek és féltik gyermekeiket, tudni-e konkrét esetekről.

Fekete-Vadászi Erika

Kétségbeejtő, megdöbbentő poszt keringett a Facebookon. A bejegyzés már nem elérhető, miután megkerestük az íróját, eltűnt. A szerző kíváncsi volt, miért nincs sehol hír arról, hogy egy éjszaka alatt két kislányt is bestiális módon erőszakoltak meg Egerben, s ezt a közösségi médiában osztotta meg. Felvettük vele a kapcsolatot, érdeklődtünk, hogy mikor, hol történt az eset, de semmi konkrét információval nem tudott szolgálni, és nem járult hozzá, hogy a bejegyzését megjelenítsük a cikkünkben. Később a poszt már nem is volt elérhető. 

A kommentelők között többen is akadtak, akik hozzászólásban jelezték, hogy hallottak a megerőszakolásokról. Volt, aki azt állította, egy egri szórakozóhelyen hatan erőszakoltak meg egy lányt, aki kórházba került, és kómába esett. Hiába próbáltunk érdeklődni a kommentelők körében, senki nem tudott tényekkel szolgálni. A homályos részletek közt egyesek szerint a napokban történt az eset, mások három héttel ezelőtti ügyet emlegetnek. 

Egy egri olvasónk azt is jelezte portálunknak, hogy az iskolában, ahová a gyermekei járnak, a szülők között is terjednek a hírek, hogy Egerben lányokat erőszakolnak meg, s többen már féltik a gyermekeiket emiatt, szinte már pánikhangulat kezd kialakulni. 

Kíváncsiak voltunk, mi állhat a dolgok hátterében, s megkérdeztük a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, tudnak-e hasonló esetekről. 

– Az Egri Rendőrkapitányságra a megkeresésében szereplő esettel kapcsolatban az elmúlt egy hónap alatt nem érkezett bejelentés. A rendőrségnek tudomása van a közösségi médiában megjelent hírről, vizsgálja annak valóságtartalmát – tudatta portálunkkal a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.

Ahogy az a rendőrség honlapján, a police.hu oldalon is olvasható, a 112 az Európai Unió tagállamainak a nap 24 órájában hívható segélyhívó száma, amelynek hívásával azonnali segítség kapható a készenléti szervektől, a Rendőrségtől, a Mentőszolgálattól és a Katasztrófavédelemtől. 

(Főoldali képünk illusztráció Fotó: Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában