Az ejtőernyős ugrás a kitüntetett gyöngyösi fotós bakancslistáján szerepel

Erdélyi József több kitérő után, már felnőtt fejjel telepedett le Gyöngyösön. A családja egri, de édesapját annak idején a megyeszékhelyről Tarnamérára helyezték át iskolaigazgatónak. Erdélyi József ott járt általános iskolába, azután Miskolcon technikumba. A tanulmányai végeztével Budapesten helyezkedett el az Erőmű- és Hálózattervező Vállalatnál a végzettsége szerint, tervezőként. Megnősült, de a fiatal házaspárnak a fővárosban esélye sem volt arra, hogy lakáshoz jusson. Rövid időre Tarnamérára költöztek, majd hamarosan Gyöngyösön sikerült otthonra lelniük mind a mai napig. A Mátraalján a Mezőgép és Járműtechnika Kft. elődjénél 1971-ben kezdett dolgozni egészen 2017-ig.

– Édesapám szeretett fotózni, az iskolában is indított egy fotószakkört. Tíz éves lehettem, én is csapódtam a társasághoz. Először édesapám gépével, majd sajáttal készítettem felvételeket. Először az egykori keletnémet Prakticával dolgoztam, aztán Canon filmes gépem volt. Annak idején magamnak hívtam elő a fotókat, de csak a szürkeárnyalatos képeket. A színesekbe már nem kezdtem bele otthon, a vegyszerek ugyanis elég gyorsan tönkrementek, és nagyon drága mulatság lett volna havonta cserélgetni azokat. A digitális technika megjelenése óta jóval szabadabban lehet fotózni, "büntetlenül" kattinthat az ember. Azóta is Canont használok – részletezte Erdélyi József.

A fotós elmondta, hogy a témák iránti érdeklődése nem sokat változott az idők során. 

– Kezdetben azt fotóztam, ami kéznél volt: a család, a háziállatok, főleg a kutya, közben némi természetfotózás, aminek az aránya később megnőtt. Közben a munkahelyemen különböző termékekről információs, reklámjellegű fotókat készítettem, megörökítettem a céges rendezvényeket. Amikor nyugdíjba mentem, több lett a szabadidőm. A Mátra közelsége adta, hogy maradt a természetfotózás, és persze a család, mint téma. Új dolog volt azonban, hogy elkezdtem a különböző, főleg gyöngyösi közösségi rendezvények fotózását. Ezt jelenleg is előszeretettel csinálom. Ilyenkor nyilván az esemény főszereplőinek, azt ott történteknek a megörökítése és bemutatása a központi téma. Nagyon szeretem ugyanakkor közben nézegetni a közönséget, és ott olyan arcokat megfotózni, amelyeket valamilyen oknál fogva érdekesnek ítélek, például nagyon figyel, éppen egy grimaszt vág. A gyerekekről és az állatokról készített képek is sikeresek. Szinte mindegyik eseményfotó-sorozatomban szerepel kisgyermekről készített kép. Öröm, amikor sikerül úgy elkapni a pillanatot, hogy a fotó mindenkinek nagyon tetszik. Persze, mindezzel nagyon óvatosan bánok, mert meg kell találni azt a határt, hogy a felvétel a képen szereplőnek ne legyen bántó, ne sértse a személyiségi jogait – magyarázta Erdélyi József.

A fotós arról is beszélt, hogy neki ahhoz nincs türelme, hogy például órákig várjon egy fészkére visszatérő madarat.

– Rengeteg madárfotóm van, de mind úgy készül, hogy elkapom a pillanatot. Jellemzően kirándulás, nyaralás közben fotózok, ha meglátok valamilyen érdekességet. Persze, van téma, amire "utazom": gyűjtés szintjén készítem a fotókat a mókusokról. Nemcsak a Mátrában, főleg Mátraháza és Kékestető környékén fényképezem őket, de számos országból vannak már mókusfotóim, például Szlovéniából, Horvátországból vagy Németországból. Nagyon szívesen készítenék légifelvételeket, ejtőernyős fotókat – természetesen ugrás közben. Az életkoromból fakadó egészségi állapotom miatt ez már csak vágyálom. A drónfotózás meg már olyan szigorú feltételekhez kötött, hogy bele se vágok. Érdekes, de így van: amikor lett volna pénzem a terveimre, akkor időm nem volt rá. Most, amikor lenne időm, most meg a nyugdíjból nem igazán telik erre. Jelenleg nagyon örülök annak, hogy végre különböző adathordozókról egy helyre mentettem el az archiválásra érdemes képeimet, mintegy 50 ezer darabot – mesélte Erdélyi József.

A gyöngyösi fotós, ahogy fogalmazott, a pillanat megörökítésével történő emlékgyártással foglalkozik. 

– Nekem nagyon lényeges, hogy másoknak örömet szerezzek, megörökítsem életük emlékezetes történténéseit. A családommal is sok időt fordítunk az emlékek felidézésére, főleg családi összejöveteleken, például karácsonykor. A családban egyébként többen is fotózgatnak, de nem tudom a fényképezőgépre rászoktatni őket. Olyan logika mentén ragaszkodnak a telefonhoz, hogy a mai eszközökkel már elfogadható képeket lehet készíteni, meg hogy a telefon mindig kéznél van. Szerintem viszont a telefon pillanatnyilag nem alkalmas arra, hogy különböző időjárási körülmények között, eltérő fényviszonyok mellett fotózzunk. Minőségben még nem tudja hozni a fényképezőgépek színvonalát. A nagyobbik unokám kapott végül egy fényképezőgépet, de jó 90 százalékban inkább marad a telefonhasználatnál. Amikor meglát, a kedvemért előveszi a gépet, de egyébként nem. Engem mindig az vitt előre, hogy megpróbáltam a korral lépést tartani. Amikor megjelentek a számítógépek, azonnal tanulni kezdtem a használatukat. A fotózásnál igyekeztem együtt fejlődni a technikai haladással. A munkahelyemen üzemfenntartási vezetőként folyamatosan tanulni kellett. A szükségessé vált német nyelvvizsgát például 40 éves korom fölött tettem le. A fejlődni akarás, a tanulni vágyás vittek előre – emelte ki Erdélyi József.

A fotós végül elmondta, hogy köszönettel tartozik a családjának, hogy elnézték, elnézik neki a sok távollétet.

– Tőlük veszem el az időt, amíg a rendezvényeken vagyok. Lehetővé tették, hogy minőségi felszereléssel tudok dolgozni. A fotózás pénzbe kerül: a felszerelés, annak pótlása, javíttatása, adott esetben az üzemanyag.  Ezeket a kiadásokat a családi költségvetés fedezi. Én ugyanis valóban hobbiból fényképezek. Igazából az eddigiek során soha senkitől egy fillért nem kaptam azért, hogy fotózok – foglalta össze Erdélyi József.