2018.11.26. 17:19
Egyre népszerűbb a gyöngyösi szobaszínház
Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló előadások is várták az érdeklődőket az idei Szobaszínházi Fesztiválon.
A negyedik alkalommal megrendezett programnak a Mátra Honvéd Kaszinó adott otthont, ahol a két nap alatt szép számú közönség szórakozott- árulta el a programot szervező Mozaik Színkör vezetője. Válik István hozzáfűzte, a fesztivál országosan is egyedülálló, hiszen több napos és egymást követő előadások sorozata. Idén összesen öt színművet mutattak be.
– A Kézenfekvő állatmeséket az óvodások is megnézhették, a Kötmesét már a nagyobbaknak, iskolásoknak ajánlottuk, Ti, mint én című előadás pedig kimondottan a felnőtteknek szólt, mert itt a belső vívódásaink kerültek színre. A Pillangó és a Replay című előadások igazán izgalmasra sikeredtek. Az egyik egy igazi kalandregény, melyből kalandfilm is készült, a másik pedig két férfi belső vívódását mutatta meg – ismertette a repertoárt Válik István.
A szervező hozzátette, hogy ez alkalommal Budapestről, Győrből és Inárcsról érkeztek társulatok.
Szobaszínházi fesztivál Gyöngyösön