Az egri egyetem nyugalmazott kulturális igazgatója továbbra is támogatja a fiatal írókat

– Hogyan indult ez a kezdeményezés? 
– A József Attila-centenárium alkalmából, még 2005-ben indítottunk el egy, a költő nevével fémjelzett projektet. Meglepő módon olyan sokan jelentkeztek erre az írásaikkal, hogy úgy ítéltük meg, érdemes folytatni. Úgy alakult, hogy ez a dolog évről évre kinőtte magát. Akkor az Eszterházy Károly Főiskolán kulturális programigazgatóként dolgoztam, s azóta nyugdíjasként is foglalkozom a tehetségekkel. 

– Mi ösztönözte erre a kitartó munkára? 
– Az az érdekes, hogy tulajdonképpen önmagát építette a projekt, mert annyi tehetséges ember jelentkezett rá. Először csak a régióban gondolkodtam: Eger, Miskolc, Sárospatak, Nyíregyháza tartozott e körbe. Majd pedig az intézményünk fekvéséből adódóan alakult ki a kapcsolat a Felvidékkel, illetve Erdéllyel, s így lett aztán nemzetközivé a kezdeményezés. Most már nyolc éve annak, hogy a Kortárs Hangon – logikusan egymásra épülő lépésekkel – átalakult egy anyanyelvápoló, hallgatói tehetséggondozó fórummá. A beküldött munkákból pedig kötet lesz előbb-utóbb. Természetesen nem mindegyikből, ugyanis nagyon szigorú zsűrivel dolgozunk, ügyelünk a színvonalra. 

– Hány kötetük jelent meg eddig? 
– Ez az idei már a tizennyolcadik. A másik dolog az, hogy időközben beépült ebbe a projektbe egy műhelymunka. Egy évben kétszer is összejövünk a pályázókkal. Nem mindenkivel persze, de a legsikeresebbekkel, akikkel lehet tovább építkezni. Egy kreatív írásművészeti műhelyben foglalkozunk velük, építjük az egyéniségüket, s a legfontosabb pedig az, hogy kínálunk nekik kapcsolatot, lehetőséget a megjelenésre. 

– Most pedig már, ha jól tudom, különféle folyóiratokban is publikálhatnak. 
– Tíz folyóirat van, amelyik minket ilyen formában támogat. Azt mondom nekik, hogy nem kell pénz, hanem közöljétek az ifjú tehetségek írásait, azokét, akiket ti válogattok ki. Akik kötetbe kerülnek, azok írásait elküldöm a szerkesztőknek, mégpedig név nélkül. Mindegyik zsűri abszolút név nélkül bírál, a tagok kapnak egy kódot, és ott van maga a mű. Se a szerzők neme, se az életkora, se a lakóhelye nem derül ki. A lapok a megjelenés mellett kapcsolatteremtési lehetőséget is kínálnak a fiatal irodalmároknak. 

– Kik vannak a verseny zsűrijében? 
– Elsősorban az egyetemek tanárai, akik az irodalom világát elég mélyen ismerik. Egerből dr. Kusper Judit, ő a zsűri elnöke az irodalomtanszékről. Miskolcról is az egyetem magyar tanszékének vezetője kapott benne helyet. Nagyváradról két irodalomtörténész vesz részt e programban, s a felvidéki Komáromból is van meghívottunk. Akad már két olyan zsűritagunk, aki maga is pályázó volt. Például Magolcsay Nagy Gábor, aki az első öt évben volt nagydíjas, s most már maga is bírál. Emellett van a bírálók közt könyvtáros és kritikus is. 

– Milyen formában tartják egymással a kapcsolatot? 
– Csak az interneten, s mivel ez jól bejáratott módszer, a Covid-járvány alatt is működött. Nincs személyes vita köztünk. A zsűritagok megírják a véleményüket, én azt átalakítom egy pontrendszerré, majd annak a végén kialakul egy sorrend. A bírálatból ki kell derülnie, hogy kik kerülhetnek a kötetbe, kit javasolnak díjra, és azon belül pedig milyenre. A végső sorrendet egyeztetem mindenkivel, s ezután kerülhet sor az elismerés átadására, ez most április 12-én történt. 

– Hogyan teremtik elő mindehhez a pénzt? 
– Egy évben hat pályázatot adok be, ezekből elég komoly összeg származik. Pályázok az Magyar Művészeti Akadémiánál, a Nemzeti Kulturális Alap kollégiumainál, egy alapítványnál, s a Petőfi Irodalmi Múzeumnál is. Ezek mellett az egri és miskolci egyetem is vállal rész­feladatokat. 

– Milyen volt az ifjú irodalmárok idei mezőnye? 
– Négy ország húsz egyeteméről jelentkezett hatvannyolc hallgató, s a költészetnapi díjátadóig titkos volt a végeredmény. Ügyeltünk is erre, hogy mindenki ott tudja meg, hogy miként értékelték a pályamunkáját. Ez adja meg az izgalmát az eseménynek, s egyben emeli az értékét is.