Mutatványok

2023.02.21. 17:20

Cirkusz kommandósok lepték el a hevesi iskolát, mutatták be művészetüket

Többféle produkcióval készültek.

M. H.

A cirkuszművészetből kaptak ízelítőt a mutatványok révén a tanulók

Forrás: Eötvös József Református Oktatási Központ

Heves középiskolája, az Eötvös József Református Oktatási Központ számolt be portálunknak arról, hogy február 16-án rendhagyó programon vehettek részt az intézmény diákjai. A Cirkusz Kommandó – Tematikus ARTista Nap során tánccal-zenével, beavató műsorszámokkal, cirkuszi produkciókkal, állatasszisztált foglalkozással, múzeumpedagógiai, cirkuszi készségfejlesztő és pályaorientációs foglalkozással, eszközbemutatóval, filmesztétikai foglalkozással, improvizációs játékkal és szakmai kerekasztal-beszélgetéssel lepték meg a tanulókat.

A Fővárosi Nagycirkusz  Tematikus ARTista Napot hirdetett Magyarország közoktatási és nevelési intézményei számára, amelynek keretében a cirkusz művészei és szakemberei ellátogatnak egy tanítási napra az iskolákba. A Cirkusz Kommandó elnevezésű színes és nagyszabású programsorozat célja, hogy egy egész napon át, minél több tanulót bevonva a rendezvénybe, bemutassák a cirkuszművészet különös világát, szimbólumait és érdekességeit.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!