Fesztivál

2023.11.26. 17:37

Mazsorettek lepték el az egri körcsarnokot + fotók

Az ovisoktól a felnőttekig húsz csoport bemutatóját láthatta a közönség. Hét városból jöttek el az egriekhez az országos fesztiválra.

Tóth Balázs

Mazsorettek találkoztak Egerben

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Nyolc város mazsorett csoportjai töltötték meg az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokot vasárnap. A VIII. Egri Országos Mazsorett Fesztiválon összesen húsz csoport huszonöt verseny produkcióját értékelte a zsűri, de voltak bemutató koreográfiák is. Kovácsné Bretus Éva, a rendezvény és az egri mazsorettek művészeti vezetője elmondta, több hónappal korábban elkezdték a felkészülést az eseményre új táncokkal, koreográfiákkal. Az egri egyesületben jelenleg 140-en táncolnak és folyamatosan várják soraikba a lányokat. A következő hónapokban a tavaszi fellépésekre készülnek.

A fesztiválon Újbuda, Tiszaújváros, Heves, Debrecen, Pesterzsébet, Szeghalom, Vác és Eger csoportjai léptek föl, a lányok művészeti tevékenységét három főből álló zsűri értékelte. A koreográfiák során meghatározott elemeket kellett végrehajtaniuk a táncosoknak, akiknek teljesítményét különböző színű oklevelekkel jutalmazták. A három utánpótlás korosztályon kívül felnőttek is bemutatóztak show, illetve pom-pom kategóriában is tartottak bemutatókat a csapatok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!