labdarúgás

2017.07.04. 18:21

Visszatérő az Eger SE új edzője

Megtartotta első edzését a megyei I-es egri együttes.

Bódi Csaba

Vígh Ferenc Németországból tért haza (részben családi okok miatt), hogy az Eger SE vezetőedzőjeként elérje azt, ami előzőleg szakvezetőként már háromszor sikerült neki, ez pedig a bajnok cím megszerzése. A megyeszékhelyi klubnál háromszor is szerepelt 41 éves tréner kedden mutatkozott be az ESE gárdájánál.

– Az FSV 06 Kölleda csapatából is bajnokot faragott, így aztán aligha lehetett könnyű elmozdítani a német klubtól, netán két esztendő múltán már hazavágyott?

– Marasztaltak a türingiai egyesületnél, azonban két ok is van, amiért eljöttem – felelte az edző. – Egyrészt Harmati Péter klubvezetővel történt megbeszélés után kellő kihívásnak éreztem a csapat elé kitűzött célt, ami a városhoz és a klubhoz történő kötődés miatt is nagy súllyal esett a latba a döntésemnél. Egerben korábban három időszakban is futballoztam, és noha tudom, sok minden megváltozott, de szeretnék segíteni abban, hogy az NB III-ba jusson a csapat. A hazatérés másik indoka családi jellegű.

– A játékosok igazolásába már volt beleszólása?

– Részben igen, viszont azt sajnálattal tapasztaltam, hogy akadtak olyanok, akik nem méretik meg magukat az új helyzetben... Szívesen vettem volna ugyanis Kaló Ádám és Árvai Ádám jelenlétét is, de úgy tudom, hogy előbb Maklárra igazol, utóbbi pedig Gyöngyösön folytatja.

– Ugyanakkor akad hat új, vagy régi-új futballista, akiket már jól ismerhet...

– A legutóbb Besenyőtelken védett Bukta Krisztiánnal Bükkábrányban dolgoztam együtt, miként volt csapattársam és játékosom Titkó Krisztián, Vajda Ákos, Fekete Viktor, Busai Barna és Debreceni Dávid is. A szintén érkező fiatalok közül Nagy Gergőt és Benke Norbertet sem ismerem, de majd erre is sor kerül, mint ahogy a maradó labdarúgókról is akkor kapok tisztább képet, ha már együtt dolgozunk.

– Rajtuk kívül jöhetnek még mások is erősítésnek?

– Mindenképp szeretném, ám behatároltak a lehetőségek, nem könnyű feladat NB-s csapatból idecsábítani bárkit is, mert az anyagiak sok mindent meghatároznak. Szerencsére a bázisklubnak tekinthető DVTK segítségére ebben is számíthatunk. Akad az ismeretségi körömben jó néhány labdarúgó, akiket szívesen látnék a csapatban, a közeljövőben eldől majd, hogy kik csatlakozhatnak még a kerethez. Szükség van a minőségi igazolásokra, mert a hírek szerint a vetélytársak is erősek, az előzetesen legnagyobb riválisnak számító FC Hatvan és a Felsőtárkány is próbál olyan futballistákat egybegyűjteni, akik meghatározó szerepet játszhatnak az új idényben.

– A strandszezon már javában tart, ahol ugye az Eger SE is érintett, méghozzá NB I-es szinten. „Ráadásul”, ön ebben a társaságban futballozik. A nagypályás felkészülést és a homokfoci megfér egymás mellett?

– Nagypályán az egri szerepvállalásom még nem volt biztos, amikor a strandfoci csapat edzője, Badalik Szabolcs megkért, csatlakozzak az ESE-hez. Egyből igent mondtam. Ismerem a közeget, tudom mivel jár a kettősség, hozzátéve azt is, egy-egy hétvégén jelentős terhelést kapnak a homokon pályára lépő játékosok. Mivel azonban a megyei I-es bajnokság csak augusztus 12-én vagy 19-én kezdődik, lesz majd’ három hetünk arra, hogy átálljuk a „normál” üzemmódra. Segítséget jelent, hogy ott vagyok a társaim között, figyelhetem őket és segíthetek nekik. Mivel kiváló sportemberekről van szó, akik tudják meddig lehet elmenni, nem tartok a fegyelmezetlenségektől, azt viszont csak remélni merem, hogy a sérülések elkerülnek mindnyájunkat.

– Egykor tűzoltóként is dolgozott, ám ezúttal sokkal jelentősebb a feladat, mintsem tűzoltásról lenne szó. Azért ez megnyugtató lehet...

– Nyugalmat adhat, ám ide több kell, és ez benne a jó.

Elsőre szerdai vendég a Heves

A felkészülési mérkőzések menetrendje:

Július 5., szerda, 18.00: Eger SE–Hevesi LSC

Július 12., szerda: Eger SE–STC Salgótarján

Július 15., szombat: Eger SE–DVTK II

Ellenfél lesz továbbá a Balassagyarmat, a Tiszafüred és a Gyöngyösi AK csapata is.

 

VÍGH FERENC

Született: 1976. június 4.

Klubjai játékosként: MVSC, DVTK, MVSC, Szikszó, Flotilla, Mezőkövesd, Szentgotthárd, Ausztria, Eger, Ausztria, Jászapáti, Eger, Mezőkövesd, Eger, Bükkábrány, Felsőtárkány, Mád, Cigánd, Mád, Németország

Játékos-edzőként: Bükkábrány, Felsőtárkány, Mád, Cigánd, Németország

Legjobb eredményei játékos-edzőként: 3x bajnok (Bükkábrány 2012, Felsőtárkány 2013, Németország 2017)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában