Támogatás

2024.05.06. 23:07

Ovádi Péter: megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat az állatvédő civil szervezetek részére

Megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása - közölte hétfőn az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az MTI-vel.

MW

Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világbajnok úszó és férje, Telegdy Ádám úszó egy örökbefogadásra váró kutyával sétálnak a felelős állattartást népszerűsítő 8. Belvárosi Kutyafesztiválon, a Mol, a Vigyél Haza Alapítvány és a Belvárosi Szabadidő Sportegyesület rendezvényén a fővárosi Olimpia Parkban 2024. május 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Ovádi Péter ismertetése szerint a pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300 ezer forinttól tízmillió forintig terjedhet, pályázni pedig azon szervezetek tudnak, amelyek állatvédelemmel vagy mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkoznak. 

Az elnyert összeget a pályázó a működéséhez és programjaihoz kapcsolódó költségekre is felhasználhatja, továbbá ivartalanításra és állategészségügyi szolgáltatásra is fordíthatja, valamint állatmenhelyként vagy természetvédelmi mentőközpontként szolgáló saját tulajdonú vagy bérelt ingatlan fejlesztését, férőhelybővítését is finanszírozhatja belőle. 

A kormánybiztos kitért arra, hogy igyekeznek figyelmet fordítani az ivartalanítás támogatására is, ezért a társállatokkal foglalkozó szervezetek esetében az igényelt támogatási összeg 20 százalékát kötelezően ivartalanítási költségre kell fordítani, a vadállatokkal, haszonállatokkal és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó szervezetek esetében pedig minimum 20 százalékot kötelezően állategészségügyi szolgáltatási költségre kell hasznosítani. 

Pályázni május 21.-én 14 óráig lehet a lebonyolító Bethlen Gábor Alap Zrt. honlapján (https://bgazrt.hu/allatvedo-szervezetek-tamogatasa/) 

- fűzte hozzá. 

Ovádi Péter felidézte, hogy már 2002-ben is írtak ki 500 millió forintos keretösszegű pályázatot a civileknek, amelyből mind a 187 érvényes pályázatot benyújtó szervezet nyert, 2023-ban pedig a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal 123 millió forintot fordítottak többek között civil ernyőszervezetek támogatására, valamint nehéz helyzetekben - tűzeset, baleset - gyorssegélyt nyújtottak számukra. 

"Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezek áldozatos munkáját mind anyagilag, mind erkölcsileg megbecsüljük" 

- fogalmazott a kormánybiztos. 

Hozzátette, hogy kölcsönös segítségnyújtáson alapuló kapcsolatot sikerült kialakítani a civil szervezetekkel, a véleményüket mindig kikérik, és kiemelten számítanak a gyakorlati tapasztalataikra is. Az adminisztrációs terheket a minimumra igyekeztek csökkenteni, és megerősítették az elektronikus ügyvitel lehetőségét is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában