SPORTTÁMOGATÁS

2019.02.22. 18:03

Az Egri VK számíthat a legtöbb pénzre

Kilencmilliót szavaztak meg a labdarúgó-utánpótlásra.

Pócsik Attila

A pólósok 68 millió forintra számíthatnak Fotó: Lénárt Márton

A megyeszékhely ez évi költségvetésének elfogadását követően az idei esztendőre nyújtandó sportcélú támogatások felosztásáról is döntött legutóbbi ülésén a megyeszékhely közgyűlése. Martonné Adler Ildikó sportügyekért felelős alpolgármester a téma tárgyalásakor elöljáróban úgy fogalmazott: Eger sportélete színes, eredményes és példaértékű. Hozzátette: a döntés előkészítése során figyelembe vették az utánpótlás-nevelésben végzett munkát. Szólt arról is, üde színfoltként új sportágak is megjelentek a városi palettán, egyebek között a jégkorong.

A pólósok 68 millió forintra számíthatnak Fotó: Lénárt Márton

A célra fordítandó keretösszeg az előző évi 142,68 millióhoz képest alig változott: 144,7 millió felosztásáról hoztak határozatot a grémium tagjai 32 szervezet működését, rendezvényeit segítve. A listán a legjelentősebb Egri Vízilabda Kft. 68 milliója, amely megegyezik a tavalyi támogatás mértékével, a kézilabdázók, az Eger-Eszterházy Szabadidő és Sportegyesület ugyanakkor 2018-hoz képest három millióval többet, 20 milliót kapnak idén a várostól. A harmadik legnagyobb összeg, 9 millió forint az Eger Labdarúgó Sport Kft. neve mellett szerepelt.

Ez utóbbi kapcsán a jobbikos Bognár Ignác kezdeményezte, hogy az összegből vegyenek el 320 ezer forintot és csoportosítsák át Gledura Benjámin nemzetközi nagymester sakkozónak, hogy egri versenyeken vegyen részt, népszerűsítve a városban sportágat. A városatya azzal indokolta a döntést, hogy a profi labdarúgóknak meg sem kottyan egy ekkora tétel. A fideszes Csákvári Antal úgy reagált: a kilenc milliós támogatás csekélynek számít, kivált, hogy azt nem az NB III-as csapatnak „adja” a város, hanem az utánpótlásnak, 300 fiatal labdarúgó éves munkáját segítve. Az eredeti javaslatot végül 15 igen szavazattal három tartózkodás mellett fogadta el a többség.

Szervezet neve

Támogatás célja

2019. évi igényelt támogatás Ft

2019. évi támogatás Ft

1.

Agria Dragons Darts Club

működési támogatás

844 000

0

2.

BUSHIDO Kempo Akadémia

működési támogatás

1 500 000

0

rendezvény szervezés XIV. Eger Kupa, 24 órás edzés

1 500 000

3.

dr. Bátorfi Agria Kerékpár és Triatlon Klub

Vízfelület használat támogatás, működés

5 800 000

2 000 000

4.

Eger Heroes Amerikai Futball Egyesület

működési támogatás

2 000 000

500 000

5.

Eger Labdarúgó Sport Kft.

Sportrendezvény szervezés

3 500 000

9 000 000

Működési támogatás

30 000 000

6.

Eger-Eszterházy Szabadidő és Sportegyesület

működési támogatás

60 000 000

20 000 000

7.

Egri Atlétikáért Alapítvány

Eged-hegyi Sportnap

278 000

250 000

8.

Egri Energy Aerobik Egyesület

Nyílt Sportnap – „Mozogj az egészségedért!”

620 000

200 000

9.

Egri Focisuli Sportegyesület

Aventics kupa XXV. Nemzetközi utánpótlás labdarúgó torna – pályahasználat

760 000

500 000

10.

Egri Kék Oroszlánok Kosársuli Utánpótlás Sportegyesület

Kosárlabdás napközis sporttábor

250 000

250 000

11.

Egri Polgári Lövészegylet

működési támogatás

700 000

200 000

12.

Egri Ritmikus Sportgimnasztika Tömegsport Egyesület

„Tornász Gála” RSG Évzáró

160 000

160 000

13.

Egri Sakk és Ritmikus Sportgimnasztika Sport Klub (Egri SRSK)

42. Agria Sakkfesztivál, rapid és FIDE verseny, Majoros Rózsa Evelin támogatása

3 320 000

1 000 000

RSG szakosztály

700 000

300 000

Gledura Benjamin támogatása – külföldi versenyeken való részvétel

770 000

450 000

14.

Egri Senior Úszó-Klub

Országos Senior Bajnokságok

600 000

300 000

15.

Egri Spartacus Tájékozódási Futó Sportegyesület

Spportolj Velünk a szabadban! Programsorozat

1 870 000

300 000

Tájkerékpáros Középtávú OB és Magyar Kupa

300 000

300 000

Junior és ifjúsági tájfutók válogatotti felkészülése, versenyeztetése

1 500 000

300 000

16.

Egri Sportiskola Sportegyesület

19. Tóth Péter judo Emlékverseny

300 000

300 000

Kun Zita Emlékverseny (atlétika)

300 000

200 000

I. Eger Kupa – Shotokan Karate Nemzetközi utánpótlás verseny

400 000

400 000

Szeles Bálint atléta, olimpiai reménység támogatása

600 000

600 000

Birkózás – Diák II. kötöttfogású Országos Bajnokság

400 000

400 000

Városi Síbajnokság

1 000 000

1 000 000

Sportolói díjkiosztó

600 000

600 000

17.

Egri Squash Sportegyesület

sportrendezvények (Országos Összevont Ranglista verseny, Kelet-magyarországi szabadidős verseny és családi nap, Gosztonyi István Országos Senior Bajnokság

1 400 000

500 000

18.

Egri Tankerületi Központ

úszásoktatáshoz kapcsolódó működési támogatás

1 000 000

1 000 000

19.

Egri Testedző Club

23. Barokk Futóparádé

600 000

500 000

működési támogatás

770 000

0

Dobó István Tájékozódási Futóverseny

600 000

300 000

20.

Egri Triatlon Klub

működési támogatás

700 000

500 000

Pap Csilla, Lévai Péter támogatása

350 000

200 000

XXVIII. Bükk Kapu Terepshow

450 000

250 000

Hegyifutó Országos Bajnokság

550 000

250 000

21.

Egri Városi Sportiskola Pálosi Asztalitenisz Klub

működési támogatás

3 000 000

2 000 000

22.

Eger Városi Úszóklub és Gyógyúszótanoda

Vízfelület használat támogatás, Működési támogatás

1 881 600

800 000

23.

Egri Vasas SE – Sakk szakosztály

működési támogatás

100 000

100 000

Egri Vasas SE – Judo szakosztály

működési támogatás

470 000

400 000

Egri Vasas SE – Birkózó szakosztály

működési támogatás

3 500 000

3 500 000

24.

Egri Vízilabda Kft.

működési támogatás

90 000 000

68 000 000

25.

Egri Úszó Klub Sportegyesület

működési támogatás, rendezvény, vízhasználat

33 000 000

20 000 000

26.

Eszterházy Károly Főiskola Diák- és Szabadidősport Club – Vízilabda szakosztály

működési támogatás

5 000 000

2 000 000

27.

Eszterházy Károly Főiskola Diák- és Szabadidősport Club – cheerleading szakosztály

működési támogatás

5 460 000

0

28.

Eszterházy Károly Főiskola-Eger-HÉSZ Sportegyesület

működési támogatás

2 500 000

1 500 000

29.

Fiatal Labdarúgó Kapusokért Alapítvány

X. Egri nemzetközi kapustábor

400 000

200 000

30.

Heves-megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület

működési támogatás (Alsófokú Diáksport Bizottság és Középfokú Diáksport Bizottság)

2 400 000

2 200 000

31.

SHOBUKAN Ifjúsági és Szabadidősport Egyesület

működési támogatás – edzőtáborokon való részvétel

260 000

100 000

32.

Széchenyi Sport Club Eger

működési támogatás

350 000

250 000

33.

Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sport Egyesülete

„Tekerjünk Tandemen!” rendezvény

220 000

220 000

34.

Városi Vívó Klub Eger

működési támogatás

200 000

200 000

35.

Vilati Eger Sportegyesület

működési támogatás

560 000

300 000

Összesen

276 293 600

144 780 000

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában