TEREPSPORT

2020.01.23. 17:53

Öt elsőség az Egri Triatlon Klubnak Felsőtárkányban

Az Egri Triatlon Klub (ETK) nyolc versenyzővel vett részt a 4. Tárkányi Hegyifutó Versenysorozat második futamán a kilométergyűjtésben.

B. Cs.

 

Az ETK-s csapatból hatan a dobogóra is „felfutottak” az Egri Spartacus Sportegyesület felsőtárkányi rendezvényén, amelynek népszerűsége továbbra is töretlen. Legutóbb mintegy száznegyven rajtoltak a tipikusan tél végi futókörülmények között.

– Az előző napokban esett eső és a köd ráfagyott a talaj felületére, így a 4900 méteres pálya nem volt éppen ideális állapotban – számolt be az ETK elnöke, Pelbárt Zoltán. – A pálya elején már elkezdődött az olvadás, de a Várhegy alatt a terep szinte a célig újra keményre, fagyosra váltott az egy, kettő, illetve négy kört teljesítőknek egyaránt.

A futók megint sokfelől jöttek, tovább színesítve a résztvevők hovatartozását. Az évek óta legnépesebb 35 év fölötti férfi szenior két körös kategória most a képzeletbeli dobogó második fokára szorult, mert örvendetesen a 14 alatti fiúk egykörös versenyén többen indultak.

A négyen az ETK érmesei közül Beküldött fotó

Az Egri Triatlon Klub indulónak helyezései

NŐK

35 év fölött, 2 kör: 1. Dósa Ildikó

50 év fölött, 1 kör: 1. Fodor-Fejes Adrian Adél

FÉRFIAK

35 év fölött, 1 kör: 1. Katona Zsolt, 2. Rab Imre

35 év fölött, 2 kör: 6. Lajszner Attila

50 év fölött, 1 kör: 5. Garbacz Gábor

50 év fölött, 2 kör: 1. Lajszner Lajos

50 év fölött, 4 kör: 1. Lévai Péter

A 3., egyben utolsó fordulóra február 9-én, 11 órától kerül sor.

Címkék#triatlon
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában