LABDARÚGÁS

2020.04.20. 16:55

A motiváció és a szenvedély fontossága a futballban

„Örömmel tölt el, hogy látom, alkalmazzák a módszerem, kirakják azokat a kódexeket, amelyek tőlem származnak.”

Heol Sport

Mészáros Ferenc már sok mindent másképp lát Fotó: Lénárt Márton

Fotó:

Posztspecifikus edzést tart és kialakított egy előadás-sorozatot annak érdekében, hogy a megfelelő motiváció meglegyen a gyerekekben. Ezen a két területen dolgozik Mészáros Ferenc. A 2012/13-as idényben az NB I.-ben szerepelt Egri FC csapatát vezetőedzőként irányított szakember a bama.hu hírportálon taglalta, miben tud segíteni a sportág szereplőinek.

– Nagy szükség van arra, hogy a kellő motiváció és szenvedély meglegyen a fiatalokban – magyarázta a futballistaként 21 válogatott mérkőzésen szerepelt 56 éves tréner. – Erre találtam ki a programom, ami bemutatja az edzőknek és a játékosoknak, hogyan növelhető, tartható fenn a motiváció, milyen fontos ebben a tradíció szerepe. Körülbelül hatvan előadást tartottam tavaly és tavaly előtt. Örömmel tölt el, hogy látom, alkalmazzák a módszerem, kirakják azokat a kódexeket, amelyek tőlem származnak. De végzek egyéni coachingot is, ahol személyesen tudok segíteni a futballistának, ha önbizalom-hiányos, vagy éppen igazán nagy játékos akar lenni, azonban nem érzi magában azt az erőt, ami ehhez szükséges.

Mészáros Ferenc már sok mindent másképp lát Fotó: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A Pécsi MSC támadójaként 1985/86-ban magyar bajnoki ezüstérmes hajdani labdarúgónál a siker alapját mindig a motiváció jelentette.

– Garami Józsi bácsi anno azt mondta, a mi sikerünk kulcsát az adta, hogy nagyon jó játékosok voltunk, de tudom, ehhez hihetetlen szenvedély is társult.

A koronavírus miatt kialakult járványhelyzethez alkalmazkodva Mészáros Ferenc most arra keres megoldást, mivel lehetne a legjobban webi­náriumot tartani, a mai fejjel mit csinálna másképpen kérdésre pedig így felelt.

– Azt mondják, a jó pap is holtig tanul, ez hihetetlen nagy igazság. Ahogy fejlesztem magam, folyamatosan látom, mit kellett volna másképp tenni. Rengeteg mindent, annak ellenére is, hogy még a meglehetősen profik táborába tartoztam, de nekünk is akadtak kilengéseink. Azt hittem, örökké tart a siker, kicsit naiv voltam. Amikor hazajöttem Belgiumból, nagyon pofára estem. Azt hittem, tárt karokkal várnak, ám nem így történt. Kicsit a mai napig bánt, miért nem kell az a tudás, ami felhalmozódik az emberben és szívesen átadná – zárta szavait Mészáros Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában