Amatőrként az első légiós Bélapátfalváról

– Véletlenszerűen lettem légiós, mert abban az időben nem akadt hasonlóra példa, vagyis nem engedtek külföldre amatőr sportolókat – mondta a heol.hu-nak az Egerben élő, Bélapátfalván tanító és a Bélkő SE-nél edzősködő Horváth Tamás. – Amikor 24 évesen kikerültem Poriba és a klub megkérte a játékengedélyemet a Magyar Labdarúgó-szövetségtől, akkor csodálkoztak rá, hogy egyáltalán miként juthattam ki. Valaki ugyanis tévedéséből nyomott pecsétet és írta alá a papírjaimat. De mivel akkor már Eger finn testvérvárosában tartózkodtam, nem akartak ebből ügyet, inkább engedélyezték. Én csodálkoztam a legjobban, hogy ez sikerülhetett, mert egyébként sokszoros válogatottsághoz volt kötött, hogy valaki légiós legyen. A Pori NB I.-es klubja 1988 tavaszán járt nálunk, ám jómagam mégis az egylet NB III.-as csapatukhoz, a Pori Palloilijathoz kerültem. Ők kaptak az alkalmon, mert láttak bennem fantáziát, és remélték, hogy tudok nekik segíteni abban, hogy bajnoki címet nyerjenek.

Horváth Tamás hét meccsen négy gólt szerzett és 13 gólpasszt adott a PoPa színeiben, ahonnan úgy távozott, hogy élen állóként négy pont előnye volt a gárdának. Az amatőr egylet a meglehetősen furcsa 7–1–2-es (!) hadrendben játszott – írta 1989 januárjában a Magyar Ifjúság című hetilap.

– Nagyon kellemesen csalódtam abban a közegben, mert sok helyről azt halljuk, hogy a profik világában nem éppen családias légkör uralkodik – folytatta Horváth Tamás. – Ott az első mérkőzés után a vezetők úgy hordoztak körbe, mint a véres kardot, vetélkedve azon, hogy kinél ebédeljünk, kihez menjünk a hétvégén látogatásra. Mindent megtettek azért, hogy jól érezzem magam, nyilván ezt a teljesítménnyel igyekeztem megszolgálni. Rendkívül baráti és családias légkör uralkodott, amiben össze is „melegedtünk”. Nagyon úgy nézett ki, hogy hosszú távú kapcsolat lesz, főleg úgy, hogy fel is jutottunk.

A bélapáti légiós még véletlenül sem „szedte” meg magát anyagilag. A város szélén egy motelben lakott a feleségével és tíz hónapos kisfiával. Csupán a család teljes ellátását fedezték a finnek, ezért jól kellett futballoznia.

– Azért kellett hazajönnöm, mert közben katonai behívót kaptam, korábban ugyanis előfelvételis voltam. 1982-ben szereltem le, akkor kezdtem a főiskolát, amit 86-ben fejeztem be. Akkor, 1988-ban kezdtek behívni a seregbe, amikor éppen kint voltam. Itthon aztán ezzel párhuzamosan valamennyi létező sporthatóságtól megkértünk minden engedélyt a külföldi folytatáshoz, ám egy pecsétet mégsem kaptam meg... Emiatt végül meghiúsult a visszatérés. Ki tudja? Ha az akkor megvan, lehet, hogy azóta is kinn élnék a családommal.