Labdarúgás

2022.07.12. 08:10

Petőfibányán egyértelmű cél, hogy a Bányász visszanyerje a presztízsét

Erősíti keretét, építi az utánpótlását és újítja a pályáját a megyei II. osztályba veretlenül feljutott bajnok Petőfibányai SK.

B. Cs.

Berkes László is hozzátette a magáét a megyei III-as bajnoki cím megszerzéséhez

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A 2021/22-es megyei III. osztály Nyugati csoportját megnyert petőfibányaiak tavaly nyáron újjáalakult elnöksége és a település vezetése közös tervként fogalmazta meg, hogy magasabb szintre emeljék Petőfibányai SK-t, vagyis a régi a Bányászt.

– Ehhez első lépésként főként helyi labdarúgókból álló baráti társaság kialakítására volt szükség „minőségi” szempontok figyelembevételével – mondta a klub elnöke, egyben a község alpolgármestere, mi több, a bajnokcsapat tagja, Szluka Norbert. – Erre garanciát többek között Fekete Viktor hazatérése jelentette, akivel két jó barátja is érkezett. Egyikük a hazai rendezésű vb-re készülő magyar socca válogatott szövetségi kapitánya, a nagypályán az NB I-ben is vitézkedett Schrancz Balázs, a másik pedig a magyar strandfoci és futsal sportág ikonikus alakja, Berkes László. Valamennyien remekül illeszkedtek be a társaságba.

Felkavartuk az állóvizet és a bajnoki cím elhódításával megtettük az első lépést a fentebb lépés irányába.

Az osztályt váltott piros-fekete egyletnél az idei nyár legfontosabb feladatának a keret egyben tartása és az utánpótlás tovább építése számít. Ennek megfelelően nem távozik senki az első csapattól, miközben tovább „mélyítik” az állományt új kapussal, egy védekező és egy támadó felfogású játékossal.

A nyári első edzésen már túljutottak a petőfibányaiak
Forrás: Nagy Ádám

– Az érkező labdarúgók kérésére neveket egyelőre nem szeretnék említeni – folytatta Szluka Norbert. – A felkészülést a múlt szombaton elkezdtük, ahol öröm volt látni, hogy a felnőttek mellett 18 új, ifista korú srác is koptatta a gyepet. A fiúk Apcról, Zagyvaszántóról, az FC Hatvanntól, Lőrinciből, Pásztóról, Jobbágyiból és Rózsaszentmártonból érkeztek, hogy erősítsék a lelkes hazatérő és újrakezdő petőfibányai ifjakat. Őket a frissen végzett, nagyon elszánt és céltudatos edző, Molcsán Márió készíti fel a bajnokságra. Felnőtt gárdánk trénerének, Molcsán Lászlónak a fia abban is segít, hogy elindítjuk az U13-as csapatot is, amely jó alapját képezheti a jövőre tervezett U16-os társaságnak. 

A klubelnök nem titkolja, hogy a megyei II. osztályban az élmezőnybe vágynak, ha pedig az őszi szezon úgy alakul, tavasszal még nagyobbat álmodhatnak.

– Egyértelmű célunk, hogy a a Bányász visszanyerje a presztízsét, és újra Heves megye élmezőnyébe tartozzon. Ehhez szükséges a pályánk gyepszőnyegének rendbetétele is, amire gőzerővel pályázunk és teremtjük elő a forrásokat. Eközben a srácoknak csak annyi az üzenetem, hogy jöhet a következő lépés!

A fiatalok nagy kedvvel futballoztak 
Forrás: Nagy Ádám

 

Címkék#klubélet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában