Labdarúgás

2023.02.12. 07:42

Energia SC: megalkuvást nem tűrő győzni akarást szeretnének

A kettős szerepkört hátrahagyva, immár nem játékos-edzőként, hanem „csak” trénerként teszi bele a maximumot a munkába Tatár Roland. Az Energia SC Gyöngyös 37 éves szakvezetője tudja, hogy attól sokkal több van a csapatában, mint azt a jelenlegi helyezés mutatja.

Bódi Csaba

Tatár Roland (középen) már csak edzőként vezényel

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

– Nem abban bízok, hogy jobb lesz a tavasz, mint az ősz, hanem abban, hogy jó lesz – egyértelműsítette a Heves vármegyei I. osztályban 11. helyen álló piros-feketék edzője. – Értem ez alatt, hogy szeretném, ha kidomborodna az, amit kérek. Amikor átvettem csapatot zsinórban nyertünk, volt a csapatnak karaktere, volt a csapatnak kinézete. 

Az Energia pályára úgy jöttek az ellenfelek, hogy vért izzadtak, ha győzni akartak. 

Játékos-pályafutásom alatt a megalkuvást nem tűrő győzni akarást képviseltem, és ezt szeretném viszontlátni a csapatnál is. Ám ez nem olyan egyszerű. Előzőleg volt egy keretem, amelynek 70 százaléka győztes mentalitásúként mindenáron nyerni akart. Mostanra ez az arány megfordult. 

Télen talán ebben sikerül előrelépni személyi változásokkal. Az ESC a Gyöngyösi AK-tól leigazolta Gutschker Alexet. A 19 éves belső védő érkezésével és a sérüléséből felépült Fekete Bence visszatérésével nagyobb lett a mozgástere a trénernek.

Fekete Bence hadrendbe állása sokat jelent a gyöngyösieknek
Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

– Szélső védőt szeretnénk még, mert az hiányposzt. Amennyiben ez megoldódik, újabb távlatok nyílnak. Ősszel az volt a bajom, hogy a stabilitás érdekében a rutinosabb futballistákat hátrébb rendeltem. Ez most rendeződni látszik, mert a sérültjeink felépülni látszanak, és fizikálisan is kezdik magukat utolérni. Előrefelé eddig is megvoltunk, ott benne van a potenciál a gárdában. Ősszel különböző okok miatt a védelmünk stabilitása a várttól elmaradt. Mostanra ebben előrelépést vélek felfedezni, működni látszik az, amit kérek.

Az MLSZ nyilvántartása szerint 2002 és 2022 között 487 mérkőzésen szerepelt Tatár Roland 2021. szeptemberében Aranyos Imre leváltását követően futballistából lépett előre játékos-edzővé. Előbbi azonban már a múlté. Tavaly kényszerű okokból kellett beszállnia több mérkőzésen is. 

Az őszi szezonban 12 mérkőzésen szerzett nyolc ponttal 11. helyen álló Energia SC-nél úgy vélik, ha télen vérfrissítés gyanánt tudnak két-három embert igazolni, akkor lesz pici pezsgés, ami az eredményességben is visszaköszönhet.

A bajnokság állása
Forrás: adatbank.mlsz.hu

– Továbbra is tartom, hogy ennek a csapatnak pici szerencsével az első ötben kellene lenni – hangsúlyozta Tatár Roland. 

– Viszont borzasztó kevés a meccs és kiegyensúlyozott a bajnokság, egy-két mérkőzés nagyot tud lendíteni vagy rontani a helyezésen.  Az edzések látogatottságával összességében elégedett vagyok. Az elvégzett munkának ki kell domborodnia tavasszal!

 

Címkék#klubélet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában