Vízilabda

2023.07.29. 14:25

Áradozik Vogel Somáékról az egri pólólegenda, aki Párizsra is aranyat jósol

A magyar férfi vízilabda-válogatott ötméteresekkel legyőzte Görögországot a fukuokai vizes-vb döntőjében, így története során negyedszer lett világbajnok. Szécsi Zoltán, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke percekkel a döntő után értékelte portálunknak a találkozót.

Tóthpál Zoltán

Szécsi Zoltán is méltatta a vb-győztes magyar pólósokat

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

– A döntőben fantasztikus egyéni teljesítmények jellemezték a csapatot; az egész a szívről szólt, nem pedig a tudásról – kezdte értékelését Szécsi Zoltán. – Pedig volt egy enyhe bírói nyomás is rajtunk, akadak udvariatlan ítéletek. Például Fekete Gergőnél nem kaptunk meg egy jogos ötméterest, ám utána egyből a görögöknek ítéltek egy alibi-büntetőt. Viszont úgy gondolom, így sokkal jobb érzés nyerni – tette hozzá az olimpiai bajnok legenda, aki elmondta azt is, hogy baráti társaságban nézte a találkozót.

Mint kapus a kapusról, Szécsi Zoltán a szétlövésnél négy büntetőt is hárító Vogel Somát is méltatta.
– Egészen elképesztő, amit a végén nyújtott, főleg azért, mert hat-kilenc kilométer/órával gyorsultak a lövések a büntetőpárbajban. Az átlövésgólokat sokan furcsállhatták meccs közben, de tudni kell, hogy iszonyatos sebességgel érnek el a kapuig a labdák. Egy hat méterről eleresztett kapáslövés a játékos kezétől a hálóig 0.3 szekundum alatt ér oda, ez pedig egészen extrém adat. Amit pedig Soma az ötösöknél művelt a tornán, olyan szerintem soha nem volt és nem is lesz. Tizenháromból hetet kivédett, ez ötvenszázalék feletti teljesítmény – részletezte.

A pólólegenda úgy értékelt, a tornára minden összeállt a magyar válogatottnál, rengeteg jó egyéni teljesítményt lehetne kiemelni, és a fontos pillanatokban Fortuna sem véletlenül szegődött a mieink mellé.
– Mindenki a helyére került a csapatban. Gondolok itt Német Tonira, aki az elmúlt négy-öt évben iszonyatosan sokat dolgozott, és az egész vb-n remek teljesítményt nyújtott. De mondhatnám a 2000 után született játékosokat is, akikhez bátran mert nyúlni a szövetségi kapitány. Vámos Marci a lehető legjobbkor lendült bele, Zalánki Gergő teljesítménye mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és Manhercz Krisztiánnak sem véletlenül volt szerencséje a meccs végén – mondta.

Szécsi Zoltán 2003-ban Barcelonában maga is vb-győztes csapat tagja volt, mindemellett három olimpiai bajnoki címet is ünnepelhetett, az utolsót 2008-ban Pekingben. Mint mondta, most minden adott ahhoz, hogy a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon újra csúcsra érjen a válogatott.
– Azt nem tudom, hogy a következő két világversenyt, azaz az Európa-bajnokságot és a világbajnokságot stratégiailag hogy használja majd fel a válogatott, de a párizsi olimpiára mindenképpen aranyérmet vizionálok – bizakodott. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában