Labdarúgás

2023.08.11. 18:45

Válogatott gólontók és jótevők napja volt Petőfibányán

– Ez a kapufa biztos, hogy magasabb az előírtnál – nyújtózkodott mosoly kíséretében a „ketrec” elé kocogó Csank János.

Bódi Csaba

Gera Zoltán labdáinak szeme volt

Forrás: Berán DánielHeves Megyei Hírlap

Az egykori szövetségi kapitány egy deka súlyfölösleg nélkül, 76 évesen vállalkozott arra, hogy védje a Magyar Öregfiúk Válogatott kapuját Petőfibányán. Előtte azonban az öltözőben szolgált néhány jó tanáccsal a mesteredző, ahogy megtette ezt kapitány kollégája, Gellei Imre is. Utóbbi tréner Csank nevével kezdte a nemzeti csapat összeállítását, lévén, hogy nyitányként ő őrizte a válogatott gárda hálóját. 

A gálameccs persze kezdőrúgással indult, az 1967-ben ezüstcipőt elhódított, 80 évesen is aktív Dunai Antal passzolta oda a labdát a jótékonysági mérkőzés két kedvezményezettjének, Robotka Ábelnek és testvérének, Kolosnak. A öregfiúkat szállító, Nemzeti 11 felirattal ellátott luxusbusz nemcsak a szeniorokat vitte a településre, hanem a Magyar Labdarúgó-szövetség ajándékait is. 

Lipcsei Péterék 40 darab labdát és aláírókártyákat adtak át a házigazdáknak, köztük a Petőfibányai SK elnökének. 

Szluka Norbert aztán szerelést öltött magára, hogy játsszon a meggypirosban feszítő válogatott ellen. Szükség is volt a 36 esztendős futballistára, ugyanis a vendégek már a 2. percben vezetéshez jutottak Wukovics László góljával. Szluka a 11. percben egyenlített, mi több, csapata a 19. minutumban már 3–2-es előnyben futballozott. A félórás első játékrész viszont éppen Lipcsei jóvoltából döntetlennel zárult (3–3). 

A fordulást követően nagyot változott a játék képe azzal, hogy jelentősen fiatalított a nemzeti együttes. Nemanja Nikolics például négyszer köszönt be a hazaiaknak, akik hiába kontrázgattak, újabb gólt már nem értek el. Velük ellentétben Egressy Gáborék nemcsak cikáztak a védők között, hanem kilenc alkalommal túl is jártak a Petőfiek eszén. A 35 éves Nikolics tarthatatlan volt, igaz, ez azért sem annyira meglepő, mert tavasszal még a ciprusi élvonalban szereplő AEK Larnaca csapatát erősítette a 43-szoros válogatott, visszavonulását júniusban bejelentő csatár.

Az egy óra múltán véget ért, 15 találatot hozott összecsapást vastapssal köszönte meg a lelátó népe. A közönség idősebb tagjai még emlékeztek arra, amikor a magyar válogatott Petőfibányán edzőtáborozott, míg a fiatalok számára az augusztus 10-e vonul be ünnepnapként az emlékezetekbe. Hasonlóan veretes névsorral ugyanis a Magyar Öregfiúk Válogatott már rég állt úgy ki, mint az történt a Bányász otthonában. 

Túl a félmillión

– A licitre bocsátott mezek (Gyurcsó, Sigér, Lovrencsics, Ádám, Firminho, Darwin Nunez) és a dedikált retró labda összesen 605 ezer forintért kelt el. Az adományok és bevétel pontos elszámolása későbbre várható, így egyelőre nem tudom megmondani, milyen összeggel tudjuk segíteni a Robotka családot, de az bizonyos, hogy jelentős tételről van szó. Ezért nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármit is tett azért, hogy ez a rendezvény így alakuljon, és támogathassuk Ábelt és Kolost – tudatta Simon Sándor szervező.

Kiemelendő, hogy nemcsak a mezt húzók, hanem a csapatot elkísérők is magas színvonalat képviseltek, elég csak Nyilasi Tibor, Pásztor József, Szokolai László, Martos Győző, Rab Tibor és Sipos Jenő nevét említeni. „Nyíl”, Gera Zoltán, Véber György, Pisont István és társaik alig győzték a dedikálásokat és a szelfiket, de becsületükre váljék, hogy minden kérésnek igyekeztek eleget tenni. A környékbeli településen élő futballdrukkereket is összehozó mérkőzés sokaknak jelentett nagy élményt. A szervező Tégy jót! Petőfibánya Fejlődéséért és Lakóiért Alapítvány célja így ezúttal is maximálisan teljesült.

Jótékonysági öregfiúk-mérkőzésen:

PETŐFIBÁNYAI BÁNYÁSZ SK–MAGYAR ÖREGFIÚK VÁLOGATOTT 3–12 (3–3)
Petőfibánya, 700 néző. V.: Kis Zsolt (Schiánszky, Kis Zs. G.)
PETŐFIBÁNYA: Németh Imre, Kozsa Tibor, Berki Elemér, Halasi Sándor – kapusok; Valkó Ferenc, Hinics Róbert, Farkas Gábor, Fekete Viktor, Balog Gábor, Nagy Gábor, Tóth Tibor, Szakolczai János, Godó Győző, Simon Sándor, Szeles Krisztián, Fehérvári Tamás, Hajdú István, Gubis Olivér, Berki Tamás, Csemer Krisztián, Lénárt Ferenc, Bicskei Gergő, Szluka Norbert, Kerepesi Ferenc, Smid János, Kuris Tamás, Kotrócz Gábor, Parádi János, Varga István, Vas Borosi Csaba, Balázs Péter, Szabó Tibor
VÁLOGATOTT: Csank János, Vida Máté – kapusok; Fehér Csaba, Guzmics Richárd, Telek András, Vaskó Tamás, Mátyus János, Urbányi István, Mracskó Mihály, Lipcsei Péter, Arany László, Pisont István, Véber György, Vermes Krisztián, Nyilas Elek, Kovács Kálmán, Hamar István, Thomas Sowunmi, Egressy Gábor, Wukovics László, Nikolics Nemanja, Gera Zoltán. Csapatvezető: Gellei Imre.
GÓLSZERZŐK: Szluka, Vas Borosi, Berki T., illetve Nikolics 4, Wukovics 2, Egressy 2, Gera, Lipcsei, Sowumni, Fehér Cs.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában