Labdarúgás

2023.09.27. 11:05

A 20 éve elhunyt dr. Vass Gézára emlékeztek Besenyőtelken

A húsz évvel ezelőtt, 2003. szeptember 30-án, 53 esztendős korában elhunyt dr. Vass Gézára emlékeztek családtagjai, barátai, egykori kollégái a besenyőtelki könyvtárban.

Bódi Csaba

A családtagok mellett egykori szomszédok és kollégák tisztelték meg az évfordulót

Forrás: Bódi Csaba/ Heves Megyei Hírlap

Dr. Vass Géza Sporttelep, Dr. Vass Géza-kupa. Előbbi a szülőfalu sportlétesítményének a neve, utóbbi pedig annak a sorozatnak az elnevezése, amellyel tisztelegnek az egykori Heves Megyei Labdarúgó Szövetség (HELASZ) hajdani elnökének emléke előtt. Besenyőtelek polgármestere, Bozsik Csaba a vendégek köszöntése utáni megszólalások közepette a futball kapcsán azt is szóba hozta, hogy anno a besenyőiek „Géza bátyámmal” a soraiban jutottak fel a megyei I. osztályba, arról nem beszélve, milyen remek példát adott arra, hogy egy kis falusi gyerek hová, milyen magasságba juthat el. Ezt a magasságot pedig a Heves megye főjegyzője tisztség jelentette. Példamutató szakmai és emberi tisztességének és magatartásának köszönhetően aztán 2002-ben címzetes főjegyzői címet adományozott számára a miniszterelnök.

Az elhunyt özvegye, Dr. Vass Gézáné Bálint Ilona, Ilka asszony, továbbá gyermekei, Réka és Botond képes összeállítással elevenítette fel a szeretett férj és édesapa emlékét, kérve a megjelenteket, hogy ők maguk is közös élményekkel előhozakodva révedjenek kicsit a múltba.

A HELASZ főtitkáraként Várkonyi Ferenc azzal hozakodott elő, miként vállalta „Géza”, hogy 1989-től – társadalmi megbízatásban – a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, illetve egy évig a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja legyen. Aljegyző kollégaként dr. Tóth László, míg az Egri Törvényszék képviseletében dr. Hunyadi-Buzás Ágnes, dr. Nyiri Beáta és dr. Konkoly Thege László idézett fel örökre bevésődött eseményeket.

Hajdanvolt füzesabonyi lakosként a baráti szomszédok osztották meg az együtt töltött időszak kellemes pillanatait, ahogy Réka lánya is szívesen nosztalgiázott az abonyi évekről. 

A közszolgálati munkáját a szó nemes értelmében élethivatásnak tekintő dr. Vass Géza előremutató gondolkodásával és szakmai munkájával jelentősen hozzájárult megyénk fejlődéséhez – írták anno. Azt pedig most tesszük hozzá, hogy emberileg is nagyot alkotott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában