Fitnesz

2023.10.01. 20:42

Vb-kvalifikációt ért a címvédő egri világbajnoknak a szegedi dobogó

A 2023-as év őszi verseny-idényének első, Szegeden rendezett megméretésén ezüstérmet szerzett az egri Pittner Petra.

Bódi Csaba

Pittner Petra ezüstfényben ragyogott a szegedi versenyen

Forrás: Beküldött fotó

– Van bennem hiányérzet, de így is teljesen elégedett vagyok az eredménnyel, ösztönzőleg hat a továbbiakra – mondta a PCA Remzső Ferenc Classic nyílt nemzetközi verseny Bikini Trained kategóriájában  második helyen végzett sportoló. 

– Nyolc indulóból álló, erős mezőnyben várt rám kihívás. A verseny meglehetősen hosszúra nyúlt, ráadásul az én blokkom teljesen a nap végére esett. Ennek annyi előnye volt, hogy így legalább jutott idő a minél jobb formát élesíteni.

Noha a elsőség nem jött össze az S-Power Gym-ben készülő, tavaly világbajnoki címet szerzett versenyzőnek, a folytatáshoz a második hely inkább további erőt ad, arról nem is szólva, hogy ezzel kvalifikálta magát a november 19-én Malagában rendezendő PCA Világbajnokságra. 

– Abszolút látjuk, hogy min kell csiszolni az eredményesebb szerepléshez. A következő hetekben ezen dolgozok majd, hogy legközelebb még erősebb fizikummal léphessek színpadra. Külön kiemelném a nekem szurkolókat, mert nagyon jól esik a tőlük kapott támogatás. Már most türelmetlenül várom, hogy rászolgáljak a mellettem kitartó család szurkolására és az ismerősök dicséretére – zárta zavait Pittner Petra, aki legközelebb a budapesti FitParádén szerepel.

Pittner Petra már a vb-re hangolhat
Forrás:  Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában