2024.02.10. 17:59
Eger SE: az új center góllal tette le a névjegyét
Hazai pályán idén először láthatták a drukkerek az Eger SE csapatát. Az NB III.-as gárda az MTK Budapest II. ellen hatgólos meccsen maradt alul.

Gyurkó Máté nagy erőssége lehet az Eger SE-nek
Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap
A Felsővárosi Sporttelep centerpályáján szombaton előbb az Egerszalók–Maklár Téli-kupa mérkőzést (5–1) láthatták a nézők, majd az Eger SE U14-es leánycsapata mérte össze tudását az MTK hasonló korosztályú együttesével. Az ESE NB III.-as alakulata a hátsó műfüves játéktéren fogadta a Kanta József vezette fővárosiakat, így két meccs zajlott párhuzamosan a kék-fehérek ellen.
A házigazdáktól hasfal húzódás miatt hiányzott Hegedűs Dávid, míg Dulló Martin Bicskére igazolt, így a védelmi hármast a Debreczeni, Juhász G., Nagy Á. trió alkotta. Minderre azonban nem voltak tekintettel a látogatók, akik a 9., majd a 11. percben is betaláltak az egri kapuba. Mivel az MTK a 37. percben is mattolta a hazai gárdát, így a szünetre háromgólos hátránnyal vonultak a piros-kékek.

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap
A szünetben végrahajtott cserék nagymértékben befolyásolták a játék képét és ezzel együtt az eredményt. A fővárosiak tovább fiatalították csapatukat, míg az egrieknél Oláh Balázs (DVTK) után Gyurkó Máté (Kazincbarcika) is bemutatkozott. Utóbbi futballista nemcsak magas termetével, hanem a teljesítményével is kitűnt.
A 21 éves csatár 11-est harcolt ki, amit értékesített, de ezen kívül is több veszélyes megmozdulása akadt.
Érkezésével egyértelműen erősödhet az ESE támadójátéka. Lázok János együttese a szünetet követően jóval bátrabban futballozott, ami Gíber Attila jóvoltából újabb gólban is testet öltött. Már-már érett az egyenlítés, amikor egy kontra végén az MTK négyre növelte találatai számát. A gólpasszt a 17 éves Ebot Martin adta, akinek a nevét érdemes lesz megjegyezni. Remek megoldásokkal színezte a budapestiek játékát.
Felkészülési mérkőzésen:
Eger SE–MTK Budapest II. 2–4 (0–3)
Eger,Felsővárosi Spt. V.: Bordács János (Juhász B., Kiss-Szemán H.).
Eger: Bukrán – Debreczeni, Juhász G., Nagy Á. – Oláh, Zvara, Balázs, Sós – Farkas G., Géringer T., Koczka. Csere: Molnár-Nagy (kapus), Gíber, Gyurkó, Almomani, Németh G., Juhász Á., Barta D.
MTK II.: Balázs (Szolár) – Biben (Kustudic), Stumpf, Molnár K. (Farkas M.), Csányi (Kákonyi), Asante (Mohai) – Bene (Béres), Antal (Földi), Herczeg – Kenesei (Barkóczi), Vas M. (Ebot).
Gól: Gyurkó (58. – 11-esből), Gíber (64.), ill. Vas M. (9., 11., 37.), Földi (82.).
Következik: Iváncsa–Eger SE, február 14., szerda, 16.30.