Labdarúgás

2024.04.02. 13:22

Horváth helyett Horváth, avagy édesapját váltotta a hevesi kapuban a 16 éves hálóőr

Január középen a vármegyei terembajnokságban már élt át hasonlót a Horváth família, ám nagypályán először fordult elő, hogy édesapja helyére állt a kapuba a hevesiek hálóőre.

Bódi Csaba

Horváth Levente és Horváth Péter. A staféta átadva

Forrás: Beküldött fotó

A 16,5 éves Horváth Levente az Atkár SE–Hevesi LSC II. vármegyei II. osztályú mérkőzésen (4–0) szerepelt először a felnőttek között bajnoki mérkőzésen. A gyöngyösi nevelésű fiatal a szünetben váltotta édesapját a vendégek kapujában, amikor már 2–0-ra vezette az atkáriak. A mérkőzés azonban nem emiatt lesz örökre emlékezetes a Horváth család számára.

– Újabb mérföldkőhöz érkezett Levi, ugyanis bemutatkozott nagypályán, ami korábban következett be, mint annak idején az én esetemben – mondta az édesapa, a 47 esztendős Horváth Péter.

– Kapusként ez sokkal nehezebb, sokkal nagyobb felelősség, ugyanis a poszt sajátossága, hogy itt nem elég csak az egyszerű játékra törekedni. Itt néha a maximum is kevés. De örülök, hogy Levinek ezt az akadályt is sikerült megugrani. Persze ez egy olyan helyen nem is csoda, ahol bíznak benned, elfogadnak, sőt szeretnek.

Horváth Péter a télen átélt már hasonlóan érzelmes pillanatot, amikor teremben a fiával felváltva védték a hevesiek kapuját.

– Nagyon érzelmes pillanat volt és egyben fantasztikus érzés. Az is plusz töltést ad a sztorinak, hogy tavaly nyáron két forintot sem adtam volna, hogy ez összejön... Így nincs más hátra, meg kell várnom a legkisebb „Párducot”, Zétit – utalt ifjabb fiára Horváth Péter.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában