Hírek

2004.11.18. 05:37

Külföldön lehet a diák gyilkosa

BAMA

Tomori Tamás Jánost (25) gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy október 5-én hajnali három óra körül Debrecenben agyonverte P. Dániel egyetemi hallgatót.

A kazincbarcikai fiatalembert többen látták, amint vérző fejjel üldözte a jogászhallgató Dánielt. Az eddigi adatok szerint mindketten ittasak lehettek, és vitába kerülve verekedtek össze. Tomori később jelentkezett a Kenézi kórház ügyeletén, ahol öszszevarrták szétnyílt szemöldökét és szemhéját.
A nyomozók találtak olyan tanút is, aki elmondta, hogy a jogászhallgató a nagyerdei Kikötő nevű szórakozóhelyen több vendégbe is belekötött. Egyesek már ott helyben meg akarták verni.

Tomori miskolci barátainál is házkutatást tartottak a rendőrök, és több róla készült friss fotót találtak. A barcikai fiatalember ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, mivel felmerült, hogy Franciaországba távozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!