2005.03.05. 00:00
Százötvenmillió már befolyt a kasszába
Az újpesti önkormányzat két évvel ezelőtt elsőként intézkedett a felhalmozott lakbértartozások begyűjtéséért. Akkoriban a tulajdonában lévő lakások bérlőinek csaknem a fele nem fizetett rendszeresen az ingatlan használatáért. A vonatkozó rendelet módosítását követően mára százötvenmillió forintot, a kintlévőség csaknem felét sikerült behajtani.
– Aki nem tudta vállalni a befizetést, azzal szemben bírósági eljárás indult. Ez idáig tizenhét jogerős ítélet született a kilakoltatásra. Bizonyos esetekben a téli hónapok lejártával a végrehajtásra is sor kerülhet. A lakás kiüresítése csak akkor történik meg, ha a bérlő utolsó percig nem rendezi a hátralékát – mondta dr. Tóth Krisztina, alpolgármester. – A költségeket rendszeresen álló bérlőkkel szemben felelősséggel tartozunk – tette hozzá. Az önkormányzat hathavi elmaradási lehetőséget ad azoknak a tulajdonosoknak, akik előre jelzik, hogy önhibájukon kívül nem tudják fizetni a lakbérüket.
A tartozások csaknem felét sikerült eddig behajtani
Önkormányzati lakások száma Újpesten: 2400-2500 darabRészletfizetési megállapodást kötöttek: 390 bérlő
Kiegyenlítették tartozásukat – részletben: 26 bérlő
Kiegyenlítették tartozásukat – egy összegben: 73 bérlő
Jogerős bírósági végzés lakáskiüresítésre/pénzbefizetésre: 17 db
Behajtott tartozás összege 2003 májusa óta: 150 millió forint