2005.07.29. 00:00
Elnöki kinevezés a menesztett tárcavezetőnek
A Medgyessy- kormány menesztett kancelláriaminisztere, Kiss Elemér lesz a Szülőföld Alap Tanácsának elnöke.
A tanács egymilliárd forint határon túli elosztásáról dönt, pályázatokkal, pénzügyi támogatással segíti a határon túli magyar közösségeket. Kiss Elemér elmondta, hogy 2003-as kancelláriaminiszteri posztról történt távozása után nem érzi a politikai pályára való visszatérésnek az elnökséget, hanem szakmai feladatnak tartja. Kiss elmondta: eddig négy javaslat is elhangzott: a határok menti önkormányzatok együttműködése, a közoktatás fejlesztése, a szórványban élő magyar gyermekek oktatásának fejlesztése, illetve évente bizonyos határon túli szervezetek kiemelt támogatása. A Medgyessy-kormány volt kancelláriaminisztere 2003-ban vált meg tisztségétől úgynevezett korrupciógyanús ügyei miatt. Azért kellett távoznia, mert az érdekeltségébe tartozó egyik cég tanácsokat adott állami vállalatoknak.