2005.07.08. 00:07
Változtat a tárca az érettségi rendjén
– Várhatóan már az őszi érettségi időszakban változtat a szaktárca az érettségi tételek vizsgahelyekre juttatásának módján – jelentette be Magyar Bálint oktatási miniszter.
Az érettségi biztonságának érdekében azt javasolják, rövidítsék le a tételek helyszínre jutását és az időket, azaz a lapok az eddiginél jóval kevesebb időt töltsenek a nyomdákban és elosztóhelyeken. A tervek szerint a közigazgatási szerveket is bevonnák a rendszerbe. A tárca a másik lehetséges megoldásnak a tételek elektronikus módon történő eljuttatását javasolja: ehhez azonban biztonságos informatikai háttérre, és az iskolákban megfelelő nyomtatókapacitásra lenne szükség. Magyar Bálint szerint az idei évnek az a tanulsága, hogy ha akár az egyik vizsgahelyszínen kiszivárog valami, az az egész rendszert boríthatja.
– A Fidesz egyetért azzal, hogy az érettségi rendszerén változtatni kell, de megdöbbentőnek tartja, hogy a miniszter úgy beszél a változtatásokról, hogy az érettségi-felvételi vizsga még le sem zárult – mondta lapunknak Sió László, az ellenzéki párt oktatási kabinetjének vezetője. A politikus úgy véli, Magyar Bálint nem megoldásokat keres, hanem egyszerűen „meg akarja úszni” a májusi fiaskót. Sió László szerint a változtatások bejelentésével ugyanaz a kapkodás a jellemző, mint az egész eddigi érettségire. A Fidesz politikusa szerint ideje lenne végre összegezni a tapasztalatokat.