Hírek

2005.07.15. 06:29

Vieira már nagyon közel a Juventushoz

Angliát, Olaszországot és szinte minden más ország futballérdeklődőit Patrick Vieira ügye tartotta lázban. Sok mindent előrevetített, hogy a Juve vezérkara Luciano Moggi és Roberto Bettega vezérletével szerdán elutazott Londonba. Moggi csütörtökön reggel már magabiztosan hírül adta, hogy Vieira a nap folyamán aláírja új szerződését, s kilenc év után visszatér Olaszországba.

D. T.

Különböző internetes források – így például a német transfermarkt.de – már konkrétumokkal is szolgáltak: a 29 éves francia középpályás négyéves szerződést írt alá, éves jövedelme meghaladja majd a 2,5 millió eurót. A hosszú kontraktus ígérete alkalmasint sokat nyomott a latban, az Arsenalnál ugyanis a 30 fölötti játékosok (Vieira is az lesz már jövőre) csak egyéves szerződést kapnak. Ugyanakkor sem a BBC, sem a két klub nem erősítette meg, hogy pont került az ügy végére.

Továbbra is nagyon aktív Massimo Moratti, az Inter főtulajdonosa. Megszerezte az Udinese chilei csatárát, David Pizarrót – akinek ügynöke, Jorge Cyterszpiler húsz évvel ezelőtt Maradona ügyeit egyengette –, s mindent megtesz azért, hogy a legutóbbi junior-világbajnokság első számú csillaga, az argentin Lionel Messi vörös-kék Barcelona-mezét az Inter fekete-kékjére cserélje. Moratti egyébként lassan a spanyol argentin dialektusát csapata hivatalos nyelvévé is kinevezhetné: Burdisso, Zanetti, Cambiasso, Kily González, Julio Cruz, Verón és Solari már az Inter játékosa, s Moratti nagyon akarja Samuelt is. Egyébként sem a középhátvéd, sem Luis Figo ügyére nem tett még pontot, mindkettőt meg kívánja szerezni a Real Madridtól. Nemcsak érkeznek, hanem távoznak is az Intertől: a török Emre Belözoglu a Newcastle Unitedhez, az uruguayi Gabriel Sorondo a Charlton Athletichez került. (Utóbbi kölcsönbe.)

Újabb érdeklődő jelentkezett Javier Savioláért, a Barcelona az előző idényt a Monacóban töltött csatáráért. Giovanni Trapattoni, a VfB Stuttgart edzője szívesen vinné új csapatához az Arsenalnak eladott fehérorosz Alekszandr Hleb helyére. Dániában van próbajátékon Lisztes Krisztián, a Werder Bremen korábbi középpályása. A magyar játékos az angol élvonalban újonc Wigan Athleticnél próbál szerződéshez jutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!