Hírek

2006.01.31. 16:51

Nemzetközi összefogás Afganisztánért

Hetven ország és nemzetközi szervezet képviselői találkoztak Londonban, hogy felajánlásokkal segítség az afganisztáni rendezést.

Csák Elemér

A kétnapos londoni tanácskozáson részt vesz Kofi Annan, ENSZ-főtitkár és Hamid Karzai afgán elnök is. A konferencia előestéjén Karzai nagy várakozásának adott hangot. Kifejezte reményét, hogy „sikerül összegezni, mit értünk el négy év alatt, melyek a sikerek, melyek a nehézségek, és hol vallottunk kudarcot”. Mintegy erre válaszolva a CNN rámutat: amióta 2001-ben az USA-vezette koalíció megdöntötte a tálib rendszert, Afganisztán sok milliárd dollár segélyt kapott új kórházak és utak építésére. A beiskolázását 900 ezerről 5 millióra sikerült emelni, s a tanulók között megjelentek a lányok is, akiket a korábbi rezsim kizárt az oktatásból. Afganisztán lakosságának többsége azonban változatlanul nyomorban él, s a világon itt a legmagasabb a halálozási arány. Tovább romlott a biztonság, tavaly 1600 ember halt meg fegyveres erőszak következtében; az utóbbi négy hónapban húsz öngyilkos merénylet történt. A Karzai-kormány legnagyobb kihívása az ópium- és heroin-kereskedelem. Az ország állítja elő e két kábítószer 90 százalékát a világon. Az elnök maga úgy fogalmazott: „Ha nem tudjuk leállítani a máktermesztést, a mák végez velünk.”

A tanácskozáson a résztvevők - a felajánlásokon kívül - meghatározzák azokat a feladatokat, amelyek az ötéves fejlesztési program prioritásai. Ezek között célként szerepel a korrupció visszaszorítása, a kábítószer-termesztés elleni harc és a fegyveres bandák semlegesítése. Az Associates Press hírügynökség értesülése szerint a közeli években 70 ezerre emelik a külföldi békefenntartók számát, s évente 3 százalékkal próbálják csökkenteni a napi 1 dollárnál kisebb összegen élők számát.

Pénzek és tények

Londoni beszédében Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter bejelentette: az Egyesült Államok jövőre 1,1 milliárd dollár segélyt ad. Szergej Sztorcsak orosz pénzügyminiszter-helyettes jelezte: Moszkva elengedi Afganisztán 10 milliárd dolláros tartozását, amennyiben Kabul beismeri ennek a tényét. Valgyimir Putyin elnök korábban úgy fogalmazott: Oroszország kész résztvenni Afganisztán újjáépítésében.

Rice fényes jövőt jósolt a közép-keleti országnak, s kijelentette: az USA elkötelezett támogatója marad Afganisztánnak, noha 19 ezerről 16 ezer ötszázra csökkentik az idén a katonák létszámát. A külügyminiszter hangsúlyozta: Washington tanult abból a leckéből, amit a Szovjetunió adott, amikor csapatai kivonása után nem gondoskodott az ország újjáépítéséről, s „Afganisztán terrorista-mennyországgá vált”. Hozzátette: „Egyszer már elkövettünk egy hibát Afganisztán elhagyásával, s ezért nem csak az afgánoknak kellett fizetniük. Az amerikaiak szeptember 11-ével fizettek; ezt a hibát másodszor nem követjük el.”

Rice fényes jövőt jósolt a közép-keleti országnak, s kijelentette: az USA elkötelezett támogatója marad Afganisztánnak, noha 19 ezerről 16 ezer ötszázra csökkentik az idén a katonák létszámát. A külügyminiszter hangsúlyozta: Washington tanult abból a leckéből, amit a Szovjetunió adott, amikor csapatai kivonása után nem gondoskodott az ország újjáépítéséről, s „Afganisztán terrorista-mennyországgá vált”. Hozzátette: „Egyszer már elkövettünk egy hibát Afganisztán elhagyásával, s ezért nem csak az afgánoknak kellett fizetniük. Az amerikaiak szeptember 11-ével fizettek; ezt a hibát másodszor nem követjük el.” -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!