Hírek

2008.01.23. 16:25

Kevesebb volt tavaly a munkahelyi baleset

H. M.

Az Európai Parlament a múlt héten fogadta el azt a stratégiát, amely a munkahelyi megbetegedések és balesetek csökkentését tűzi ki elsődleges céljaként. Egy frissen megjelent tanulmány szerint ugyanis az Európai Unió területén három és fél percenként egy, azaz évente száznegyvenezer ember hal meg munkahelyi megbetegedés következtében.

Magyarországon az elmúlt időszakban valamelyest javult a helyzet. Tavaly szeptember végéig 83-an veszítették életüket munkavégzés közben, míg 2006 ugyanezen időszakában 93-an – derül ki az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Munkavédelmi Főosztályának tájékoztatójából.

A kimutatás szerint Magyarországon az építőiparban dolgozók vannak a legnagyobb veszélyben, őket követik a mezőgazdaságban, valamint az ipari szektorban tevékenykedők. A hazai építkezéseken előforduló balesetek számát az állam az idei évtől szigorú ellenőrzésekkel kívánja csökkenteni. Kiemelt figyelmet szentelnek a revizorok például a családiház-építések vizsgálatára.

Fontos tudni, hogy a baráti összefogással megvalósuló építkezéseken is csak azok végezhetnek szakmunkát, akik megfelelő képesítéssel rendelkeznek. Ráadásul a nem közeli rokonok csak alkalmi munkavállalói könyvvel, szerződéssel segédkezhetnek a házépítésben. Problémát jelent ugyanis a feketén foglalkoztatottak magas száma, hiszen a hivatalos papír nélküli dolgozók esetében szinte semmilyen munkavédelemről nem lehet beszélni.

A leggyakoribb sérülési ok a gyakran nem megfelelő, úgynevezett „zuhanásbiztosítás”, ami miatt leesik a tetőről az ott dolgozó munkás, vagy maga az állványzat dől össze a terhelés miatt. A másik leggyakoribb balesetforrás a helytelen gép-, illetve eszközhasználat.

Ezek is érdekelhetik