2008.01.30. 16:28
BV-botrány: volt börtönvezetők a vádlottak
A Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet jelenlegi parancsnoka és munkatársai semmilyen módon nem érintettek abban a bűnügyben, amelyben a Budapesti Katonai Ügyészség még tavaly augusztusban emelt vádat.
[caption id="" align="alignright" width="280"] Képünk illusztráció.
[/caption] Amint arról korábban beszámoltunk, hét büntetés-végrehajtási főtisztet és négy civil személyt vádolt meg országosan a vádhatóság azzal, hogy pénzért jogellenes kedvezményeket biztosítottak elítélteknek. A vádindítvány szerint ők pluszcsomagokat kaphattak, több beszélőn találkozhattak hozzátartozóikkal, mint más fogvatartottak, külön eltávozásban részesülhettek. Volt olyan rab is, aki különleges kedvezményeket nyújtó, úgynevezett VIP-cellába kerülhetett.
A tizenegy érintettet vesztegetés, illetve hivatali visszaélés, valamint magánokirat-hamisítás bűncselekmények elkövetésével vádolják. Az egri bv-intézetben feltártak kapcsán az illetékes vádhatóság arról tájékoztatott, hogy a vádbeli cselekmények a 2005-ös és a 2006-os esztendőkben történtek. Ennek folytán semmiképpen sem lehetnek érintettjei az egri börtön mai vezetői és kollégái, hiszen ők 2007 óta látják el jelenlegi beosztásukban a szolgálatukat. Az ezredesi rendfokozatnak még ma sincsenek a közelében sem, hiszen meglehetősen fiatal állományról van szó. A katonai ügyészségi vádirat a volt parancsnok érintettsége kapcsán fogalmazza meg vádpontjait.
Büntetés-végrehajtási berkekben jártasak azt is elképzelhetetlennek tartják, hogy a Heves megyei intézetben bárki is úgynevezett VIP-zárkát kaphatott volna. Egyszerűen azért nem, mert ilyen cella Egerben egyáltalán nincs, itt korábban rendszerint a túlzsúfoltság volt jellemző.