Kék hírek, bulvár

2013.02.06. 13:03

Szigorú az ittas járművezetés mai megítélése

A Büntető Törvénykönyv rendelkezése értelmében aki ittas vagy bódult állapotban ül volán mögé, az vétséget valósít meg, akár egy évre is rács mögé kerülhet.

Sz. Z.

Mint arról nemrégiben beszámoltunk, a mámoros állapot volt két súlyos közúti közlekedési baleset bekövetkezésének is az oka megyénkben. Az egyik esetben a jármű az árokban landolt, a másikban fejtetőre borult. Egy ember sebei nyolc napon túl gyógyulnak.

Közismert, hogy az ittas motorozás, autózás szabályozását szigorították, így zéró toleranciát vezettek be mindazok esetében, akik alkoholos italok kortyolgatása után merészkednek a forgalomba.

A Büntető Törvénykönyv rendelkezése értelmében aki ittas vagy bódult állapotban ül motorra, volán mögé, az vétséget valósít meg, és akár egy évre is rács mögé kerülhet. Bűntett miatt bűnhődhet a részeg sofőr – akit három évre is lecsukhatnak –, ha a pityókás járművezetéssel súlyos testi sértést okoz bárkinek. Öt évig terjedő szabadságvesztés a büntetés, ha ezzel a bűnténnyel a tettes maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget idéz elő. Halálos tragédia kiváltásánál kettő és nyolc év közötti szankcióval sújthatja a közlekedőt a bíróság. Öt és 10 esztendő közötti időtartamra kerülhet büntetés-végrehajtási intézetbe a torkát szesszel szívesen öblögető pilóta, ha az általa előidézett baleset kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséggel jár együtt.

Egyébként akkor beszélünk ittas járművezetésnél bűncselekményről, amikor a vér alkoholszintje 0,8 ezrelék fölött van. Ha az alatt marad, és első alkalom volt, akkor az ügy szabálysértésnek minősül, és 6-12 hónap vezetéstől eltiltásra (azaz jogosítvány bevonására), 100-300 ezer forint pénzbírságra és 6 hónapnál hosszabb idejű vezetéstől eltiltás esetén kötelező utánképzésre számíthat a renitens sofőr.

Mivel ezt a képzést csak a közlekedési főfelügyelet végzi, (tehát nem autós iskolák, mint az első jogosítvány szerzésénél), ezért a díjak is magasak. Egy ilyen képzés 70-140 ezer forintba is kerülhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!