Kék hírek, bulvár

2017.07.03. 15:14

Elhunyt csecsemő ügye: újból tanúskodni kellett a háziorvosnak

Tárgyalást tartott hétfőn az Egri Törvényszék dr. Vitai Erzsébet vezette tanácsa az egy esztendővel ezelőtt, június 1-jén Recsken meghalt csecsemő ügyében.

S. S.

A büntetőpert lapunk folyamatosan nyomon követte, ezért olvasóink előtt ismert: a Heves Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntettével és gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja az előzetes letartóztatásban lévő apát.

Az elsőfokú eljárás korábbi tárgyalásán, május 4-én a sértett halálát megállapító ügyeletes orvos, dr. S. A. olyan vallomást tett, ami alapján felvetődött annak a lehetősége, hogy akár a gyermek édesanyja is lehetett, aki a csecsemő halálát okozta. Májusban tett nyilatkozata szerint „különféle elmondások voltak. Előbb a kutya támadta meg, utána pedig az anyukának esett ki a kezéből: a tűzhely mellett az anyuka leejtette, ezeket mondták, erre emlékszem.” Őt és az anyát idézte vissza a bíróság újbóli kihallgatásra.
A törvényszék – az orvos kérésére – a vádlott távollétében hallgatta őt ki újból, majd a bíróság ismételten kihallgatta az elhunyt gyermek édesanyját is. Az orvos az anya jelenlétében a korábbi vallomását fenntartotta, majd a bíróság a vádlott előtt ismertette a két tanú nyilatkozatát. A terhelt maga ezen a tárgyaláson sem kívánt vallomást tenni.

A törvényszék a bizonyítás kiegészítése okából elnapolta a tárgyalást, ami októberben az elmeorvos szakértők meghallgatásával folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!