Közélet

2011.04.19. 04:05

Gyöngyöspatán rengeteg a sérelem a főkapitány szerint

Dr. Ormossy Attila rendőr ezredes szerint csökkent a bűntények száma Gyöngyöspatán, viszont az együttélés kapcsán van rengeteg sérelem.

HEOL

- Gyöngyös kapitánysága bűnügyi felderítésben tavaly kimondottan jól teljesített, erre idén is minden remény megvan. Bűnügyi szempontból is stabil állapotot sikerül fenntartani. Ugyanakkor nem jó reklám, ahogyan Gyöngyöspata neve feltűnt a médiában az utóbbi hetekben. Érdemtelenül nem jó reklám. Ott ugyanis az elmúlt évekhez képest nemhogy nőtt, hanem csökkent a bűntények száma - fejtette ki véleményét a főkapitány a Heves Megyei Hírlapnak adott interjúban. - Megvizsgáltattam, mennyi ügy volt a faluban, ami torzítaná az adatokat. Nos, nincsenek ilyenek, viszont az együttélés kapcsán van rengeteg sérelem.

[caption id="" align="aligncenter" width="344"] A főkapitány szerint a kibicnek nincs felelőssége a közbiztonság terén, a rendőrségnek annál nagyobb. Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

Az ezredes elmondta: az események eszkalálódásáig Patán idén, a robotzsarus adatok szerint, öt kisebb súlyú bűncselekmény történt. Három kis értékű lopás, egy rongálás, egy rágalmazás.
- A patai helyzetet kívülről gerjesztették. Ez pluszfeszültséget okozott a községben - magyarázta. - Konfliktusok az együttélési normák tekintetében egyébként is vannak, de ezeket a közbiztonság tarthatatlan állapotaira levetíteni, finoman fogalmazva, erős túlzás. Ha hisztériakeltés zajlik, arra rendőrségi eszközökkel nehéz válaszolni. Az emberi tudatra kéne hatni, világossá téve, hogy mi a valóságos helyzet, és annak tükrében nem biztos, hogy tényleg azok a megoldások, amikkel próbálkoztak Patán. Egy kibicnek nincs felelőssége, nekünk viszont annál nagyobb.

A rendőri vezető a gyöngyöspatai történések tanulságát firtató kérdésre is megadta a választ.
- Azt tapasztalom, országos szinten van egyfajta mesterséges vándoroltatás. Egyik vagy másik önkormányzat exportálja a gondjait, más településen vásárol ingatlanokat, és odaköltözteti a problémás embereket. Ez nagy feszültségeket kelthet, hiszen évszázados együttélést bolygathat meg. Éppen ezért elvetendő probléma-megoldási mód. Tudomásul kell venni azt is, hogy az állami erőszak monopóliuma ma hazánkban a rendőrség kezében van. Ennek megvannak a megfelelő jogszabályi feltételei és garanciái. Aki ezt megkérdőjelezi, az lelép a jogállamiság talajáról.

Gyöngyöspatán hétfőn rendkívüli ülést tartott a település képviselő-testülete. Döntöttek arról, hogy megbízott jegyzőként dr. Mátyás István dolgozik Gyöngyöspatán, s éles vitába torkollt a roma-magyar konfliktus "elemzése".
Az ülés végén Tábi László polgármester bejelentette: azonnali hatállyal lemond tisztségéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!