Közélet

2012.01.07. 14:48

Egyre többen hagyják otthon az autót

Emelkedik a benzin ára, kevesebb az autós. Ezt megérzik az autószerelők, a benzinkutasok, mindenütt csökken a forgalom. Parkolójegyből is kevesebb fogy

Szilvás Krisztina

A benzinkutasok szerint egyre többen vannak, akik mind ritkábban tankolnak, illetve kevesebb összegért, csupán néhány ezer forintért vesznek benzint. Olyan autós is akad, aki az autópálya helyett inkább a főutat választja Budapestre menet, hogy megspórolja az sztrádamatrica árát.

Az egyik egri autósbolt tulajdonosa azt mondja, náluk is érezhetően csökkent a forgalom az utóbbi időben.

– Megvan egy bizonyos benzinkeret, például 5 vagy 6 ezer forintért tankolnak havonta az emberek, és ha ez elfogy, nem használják az autót – magyarázza a neve elhallgatását kérő üzletember. – Csak a legszükségesebb dolgokat vásárolják meg az emberek az autójukhoz. Kitolják az olajcserét, 10 ezer helyett 11–12 ezer kilométer után cserélik az olajat.

Az Agria Volán Zrt.-nél úgy tapasztalják, hogy amikor jelentős mértékben emelkedik az üzemanyagár, többen buszoznak.

– Nagyobb áremelkedések után mindig számolnak a családok, és ha érdemes buszra szállniuk, ezt a közlekedési eszközt választják. Ilyenkor némi emelkedés érezhető az utasforgalmunkban – mondja Pintér Lajos, az Agria Volán személyszállítási üzletágának igazgatója. – A téli hónapokban egyébként is kicsit magasabb az utasszámunk.

[caption id="" align="aligncenter" width="350"] Autóval, busszal vagy gyalog? A kérdés egyre többeknek nem kérdés. Nem baj, ha lassabban, kevésbé kényelmesen, csak olcsón lehessen eljutni egyik pontból a másikba FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
[/caption]

Az autószerelők szintén megérzik a benzinárak emelkedését.
– Nálunk is forgalom-visszaesés van – mondja Tóth Attila, a gyöngyösi Tóth Autó 2005 Kft. ügyvezetője. – Egyre kevesebbet használják az emberek az autójukat, így ritkábban kell javítanunk. Ez a forgalomcsökkenés már a tavalyi év elejétől fokozatosan megfigyelhető, és sajnos egyelőre nem is számítunk jobbra.

A parkolók üzemeltetésével is foglalkozó egri EVAT ZRt.-nél azt mondják, az eladott parkolójegyek, bérletek számából is egyértelműen az látszik, hogy kisebb az autósforgalom az utóbbi időben.
– Tény, hogy kevesebb az autós mostanában, már az utóbbi 1–2 évben érezhetően csökkent a megyeszékhelyen a parkoló autók száma. Amikor még csak 250 forint volt egy liter benzin, jóval nagyobb kihasználtsággal üzemeltek a parkolóink, többen váltottak jegyet – erősíti meg Kiss Gyula parkolóüzemeltetési csoportvezető.

Ezek is érdekelhetik