2012.03.07. 06:11
A bürokrácia miatt csúszik a csúszdapark
A vízjogi engedély is kell, és hatástanulmány is arról, hogy vajon környezetszennyező-e a tervezett csúszdapark.
– Tavaly december 23-án a parlament hozott egy törvényt, miszerint állami területen történő beruházáshoz a kezelő, vagyis a vízügy nem járulhat hozzá – ismertette az előzményeket Fejes Péter programfelelős. – Az új év első parlamenti munkanapján viszont változás történt, így tisztázódtak a hatósági jogkörök. Viszont a környezetvédelmi hatóság vízügyi tervezet elkészítését írta elő, mivel a csúszdáknál kialakítunk egy lépcsőt és ehhez már vízjogi létesítési tervezetet kell készíteni.
Az adminisztráció nem csak e téren hátráltatja a beruházást. A Natura 2000-es területen épülő élményparkhoz külön hatástanulmányt kellett készíteni, hogy a csúszdák szennyezik-e a környezetet.
– A hatósági jogkörök tisztázása miatt kiesett pár hónapot igyekszünk pótolni és nyár elejére megnyitjuk a csúszdaparkot a tiszanánai strand Sarud felé eső részén. A csúszdákat már megrendeltük, hiszen gyártásuk, szállításuk, felépítésük négy hónapot vesz igénybe – mondta Fejes Péter.