Közélet

2012.03.02. 20:57

Fegyvert kapott a sajtó

Idén első alkalommal rendezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a siroki lőszergyárban lőversenyt a sajtó munkatársainak.

M. Z.

A siroki lőszergyárban tartották a média szakembereinek idén az első, immár hagyományosnak számító lövészversenyt pénteken.
A tíz fős csapatot Batki György r. őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság lövészeti kiképzője látta el a szükséges ismeretekkel és mutatta be  a fegyvereket. A 10 versenyző négy marokfegyverrel és egy géppisztollyal ismerkedett meg.

A lövészet a biztonsági rendszabályok ismertetésével kezdődött. Első lépésben a résztvevők elsajátították a lövőtesttartás fortélyait, majd a kiképző figyelmet fordított arra is, hogy az elsütő billentyűre (ravasz) mikor tehetik az ujjukat és mikor vehetik le onnan.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Fotó: Ötvös Imre
[/caption]

Ezután a még töltetlen fegyvereket kézbe véve az újságírók „szárazon” gyakorolták a billentyű helyes elhúzását, az irányzék célon tartását, a helyes kéz-, test- és lábtartást. Majd megkezdődött a tesztelés. A kiképzés utolsó részében a résztvevők rövid vetélkedőn vettek részt. A feladat során a fegyert kézbentartva, speciális lövészóra sípjelére, a 20 méterre lévő három darab fémcélra adtak le lövéseket.

Az nyert, aki a legrövidebb idő alatt le tudta dönteni célt. Az izgalmas megmérettetésen Ládi László, operatőr, televíziós újságíró teljesített a legjobban.
A gyakorlat után a sajtó munkatársai megismerkedhettek a lőszergyártás folyamatával, technológiájával.

További részletek a Heves Megyei Hírlap szombati számában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!