2012.03.07. 06:42
Vigyázniuk kell, hova lépnek: beszakadnak a titkos pincék
Egy elfeledett pince omlása miatt kellett lezárni Egerben a Mlinkó utca egy szakaszát. Nem ez az első ilyen eset, és szinte biztos: nem is az utolsó.
– A pinceveszély elhárítása sürgős beavatkozást igényel, mivel az omlás veszélyezteti a közutat, a Mlinkó utca közműveit, lakóépületeit – tájékoztatott Dér Ferenc. – Mivel a káresemény közterületen történt, az önkormányzat nyújtott be vis maior pályázatot a helyreállításra. Az erről szóló kormányrendelet szerint a helyreállítási költség 70 százalékára lehet pályázni, a teljes munka több mint 6 millió forintba kerül – tette hozzá a Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda vezetője.
A szakember elmondta azt is: ez a tétel kisebbnek mondható, mint a jéghegy csúcsa, hiszen ma sem tudni pontosan, hogy a történelmi belváros alatt hány pince húzódik. Ráadásul megelőzésre nincs állami forrás, csak helyreállításra.
Sokan emlékeznek: öt éve a Sánc utcában szintén a közút alatt bukkantak egy 11 ágú, összesen 50 méter hosszú pincerendszerre. Az egyik legmeghökkentőbb eset a Bartakovics utca 14. szám alatt történt 2004-ben. A háztulajdonos kiment a kertjébe, hogy szakítson petrezselymet az ebédhez. A legnagyobb megdöbbenésére nemcsak a zöldség nem volt a szokott helyén, hanem maga a kert sem. „Elnyelte a föld.” Az udvaron több méter mély, hatalmas kráter tátongott.
További részletek a Heves Megyei Hírlap szerdai (03.07.) számában