Amit elterveztünk, mindig el is végeztük

– Három gyufásdobozból egy szép birodalom épült – így összegezte beszélgetésünk elején az elmúlt évtizedeket Dr. Magda Sándor, a Károly Róbert Főiskola leköszönő rektora.

– Milyen érzésekkel távozik? Maradt hiányérzete, vagy a jól végzett munka utáni megérdemelt pihenésre készül?

– Amikor 1978-ban az intézet igazgatójaként célként tűztük ki munkatársaimmal, hogy Gyöngyösnek főiskola kell, biztos voltam abban, hogy ehhez kizárólag a tudomány segíthet hozzá. Bejött. E tekintetben tehát nincs hiányérzetem.
És nem is hagyom itt, hiszen a főiskolán fogok dolgozni továbbra is, egy érdekes és szép feladaton, amit ha sikerre viszek, nyugodt szívvel elmondhatom, hogy ismét olyasmit sikerült létrehozni, ami példaértékű.

– Fogunk még erről beszélni, de talán nem érdektelen időrendben haladni: az említett „három gyufásdoboztól” azért elég hosszú út vezetett az önálló főiskoláig. Nehéz volt?

– Sok munka van benne. Sokak munkája. Házon belül mindig úgy versenyeztünk, hogy akit „legyőztünk”, azt nem akartuk „kiütni.” És valójában ez igaz volt a külső versenytársakra is. Szívós munkával jutottunk el idáig, amikor is több milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, és olyan tudás halmozódott fel a főiskolán, ami nemzetközi szinten is versenyképes.

Ez azért sikerülhetett, mert amiről beszéltünk, amit elterveztünk, azt mindig meg is tudtuk csinálni. És azért tudtuk megcsinálni, mert az elméleti, ha úgy tetszik tudományos munkával párhuzamosan sosem szakadtunk el a gyakorlati élettől.

Ebben az is szerepet játszott, hogy jómagam a termelésből érkeztem a főiskolára, és nem is szakadtunk el soha a termeléstől. A tudományos munka irányát is az határozta és határozza meg, hogy a létező világ létező problémáira keressünk és találjunk tudományos, nem egy esetben újszerű megoldásokat.

– És mindehhez mindig sikerült támogatókat is találni. Ugye nem lepi meg, hogy Ön igen sikeres lobbista hírében áll.

– Ahogy lépésről lépésre haladtunk előre, egyre nagyobb lett a respektünk, és egyre bővültek a kapcsolataink. Kétségtelen, hogy számos kiválóság megfordult a főiskolánkon, s nagyon sokan ismerték fel az itt folyó munka értékét, és támogatták, segítették a törekvéseinket. Ehhez azonban az is kellett, hogy mi magunk folyamatosan jobbak akarjunk lenni.

S mivel a kollégáimat is folyamatosan arra sarkalltam, hogy legyenek egyre jobbak, így nekem is ezt kellett tennem. Ezért lettem 46 évesen a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Ez alapot adott arra, hogy a kollégáimat is arra biztassam: kandidáljanak, haladjanak előre a tudományos fokozatok megszerzésében.

– Bizonyára egyetért, hogy a főiskola „aranykora” a távoktatásos időszak volt. Most lényegesen nehezebb helyzetben lévő intézményt ad át az utódjának. Félti, ami felépült?

– Nem féltem, mert tudom, hogy az utódom jól fogja végezni a dolgát. Most kétségkívül nem az építkezés, hanem a stabilizálás időszaka jön. De a főiskolán dolgozó mostani 40-50 éves gárda máris nagyon okos – elég csak utalnom a tudományos fokozattal rendelkezők arányára –, és tíz év múlva még okosabbak lesznek.

A Károly Róbert Főiskolán tárgyakban, épületben, eszközben is hatalmas érték halmozódott fel, de tudásban legalább ugyanekkora. És ez a záloga a biztos jövőnek. Mindenük megvan a stabilizáláshoz. Másfelől a politika jön és megy, a tudás viszont stabil és stabilizál. Nem aggódom a főiskola jövője miatt.

– Ha már említette a politikát: kitérőnek tartja a politikai szerepvállalását, vagy fontos állomásnak?

– Itt utalok vissza a  távoktatásra: az is annak volt az ékes példája, hogy olyasmit tudtunk csinálni, amire vevő volt a piac. És a bevételt nem feléltük, hanem feljesztésekre fordítottuk. Akkor már látni lehetett, hogy uniós tagok leszünk, megnyílnak források, és ezeket akkor tudjuk elérni, ha lesz hozzá saját pénzünk.

Kész terveink voltak, és másképp néztek ránk, amikor  úgy indultunk támogatásokért, hogy megvolt a hozzá szükséges saját pénzünk is. Az is világos volt, hogy képviselőként a főiskoláért is többet tudok tenni. Ez is szempont volt, amikor elvállaltam.
És az országgyűlési képviselőségem – nem kizárólag a főiskola szempontjából – ugyancsak az értékekről, az értékteremtésről szólt. S  hogy visszautaljak a jövőre vonatkozó kérdésére: ma a politika dönt arról, hogy mi hová kerül, kinek, hol, milyen szerep juthat például a felsőoktatásban is.

De azon ez sem tud változtatni, hogy csak olyat érdemes csinálni, amire a piac vevő. Egy új időszakban, amikor az ország jó felé megy, a Károly Róbert Főiskola gyorsan fog reagálni, és újra gyors fejlődést mutat majd.

– Ebben Ön részt vesz még bármilyen formában?

– A főiskola Szenátusában vagy akár a vezetésében nem akarok már részt venni, ebben állapodtunk meg a kollégákkal is. De maradok a főiskola „közelében”, Tass-pusztán egy érdekes és az ország jövője szempontjából is meghatározó jelentőségű program indul majd el. Az iskolaszövetkezeti központnak – mert erről van szó – én szeretnék, sőt, egészen pontosan én akarok az igazgatója lenni.

Mert meggyőződésem, hogy Magyarország talpraállásához elengedhetetlen a vidék megtartó erejének növelése vagy újra megteremtése, s ebben ez a modell sikeres lehet. S mert gyakorlati ismeretek átadásáról van szó, a modell működtetéséhez szakemberek kellenek, ebben megkerülhetetlen lesz a főiskola. Ha sikerül – és tudom, hogy sikerülni fog –, ez lesz életem újabb nagy műve. 

„A feldolgozhatatlan veszteség beárnyékol mindent”

„A bankban nincs akkora érték pénzben, mint itt tudásban, ez több évtizedes munka kiváló eredménye, egyúttal a jövő biztosítéka. Ha nem történt volna az a családi tragédia, ha nem veszítettem volna el a feleségem, azt mondanám: jól zártam az évet és egyúttal a rektori ténykedésemet.

De ez a feldolgozhatatlan veszteség beárnyékol mindent. Ha nem látszik rajtam az öröm, hát emiatt van. De menni kell tovább, dolgozni. 2013-ban kevesebb munkám lesz, de sokan fognak keresni, sokakat kell megismerniük az utódaimnak, sok kapcsolatot kell átadni. És közben Tass-pusztán elkezdődik a munka, az a munka, amihez megvan az ötletünk és megvan a tudásunk. Abban akarok vezető szerepet betölteni. Tanítani. Mert jó szakemberekre mindig szükség van. Erről szól a  Károly Róbert Főiskola.”

Suha Péter Dr. Magda Sándor: Egy új időszakban, amikor az ország jó felé megy, a Károly Róbert Főiskola gyorsan fog reagálni, és újra gyors fejlődést mutat majd. -->