Közélet

2013.10.17. 18:00

Az idén már több, mint százötvenezren váltottak jegyet

A múlt hónap végén már az idei százötvenezredik látogatót köszönthették Poroszlón, az ökocentrumban, ahol tavaly, a nyitás évében 153 ezer látogatót fogadtak.

HEOL

A Poroszló Község Önkormányzata beruházásában, az Európai Unió támogatásával megvalósított,  tavaly április 27-én felavatott turisztikai látogatóközpont már működésének első évében komoly eredményeket produkált és jelentősen hozzájárult a Tisza-tó idegenforgalmának fejlődéséhez: 2012-ben a Tisza-tavi Ökocentrumot 153 ezer vendég kereste fel.

Idén, a szeptember utolsó napjaiban tartott JUHÉÉÉTVÉGE programja idején kereste fel a Tisza-tavi Ökocentrumot ez évi százötvenezredik látogatója.
– Az Európa legnagyobb édesvízű akváriumrendszerét is magáénak tudó turisztikai központ szabadidőparkja idén tavasszal újabb látnivalókkal, kisállatsimogatóval, madárparkkal bővült, a létesítményhez tartozó Tájház mellett pedig hagyományőrző baromfiudvart alakítottak ki – emelte ki a létesítmény igazgatója, Kiss János.

Megkezdte működését az Ökocentrum Galéria, de bővült, színesedett a 3D mozi kínálata is. A vendégek számos rendezvényen, kulturális vagy gasztronómiai programon szórakozhattak, ezek között nagy érdeklődés mellett zajlott az Ökocentrum egyéves születésnapi ünnepségsorozata, a poroszlói Rendezvénytéren a hagyományos Heves Megyei Kakas-szépségverseny és Bogrács Fesztivál vagy a nyár közepén a Halászléfőző verseny.

Népszerűek a GPS-es navigációval támogatott csónaktúrák is, melyek a Tisza-tó természeti értékeinek megismeréséhez nyújtanak különleges lehetőséget. Májusi-júniusi időszakban az ökocentrum az osztálykirándulások közkedvelt célpontja volt, naponta 40-50 osztályközösséget fogadtak Poroszlón.

Mindezek alapján talán nem véletlen, hogy szeptember végére már elérte a 150 ezret a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum ez évi vendégeinek a száma, s ezzel az avatás óta eltelt alig másfél évben összesen már több mint 300 ezer látogató járt Poroszlón.  

Ez a szám az év végéig várhatóan tovább növekszik, hiszen a turisztikai szezon Poroszlón nem fejeződik be a nyár végével: október 19-én és 20-án a Madaras fesztivál eseményeit tekinthetik meg a látogatók bemutatókkal, madármegfigyelő játékokkal, kézműves és kirakodó vásárral.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!