Közélet

2013.10.18. 07:55

Panaszkodnak a lakosok a kamionokra: van, ahol már baleset is történt

Alaposan megnövekedett a 2506-os út forgalma, mióta a főút használatáért fizetni kell. A lakók panaszkodnak. Mónosbélben nemrég baleset is történt.

Tóth Balázs

M5 autópálya.

Fotó: Petőfi Népe

Az útdíj bevezetése óta jelentősen megnőtt a 25-ös főutat elkerülő, kisebb rendű utak forgalma. Nem csupán Egercsehiben, az Ófaluban élők, továbbá a bekölceiek és a mikófalviak panaszkodnak erre, hanem a Szilvásváradon és Balatonban lakók is. Pedig még a rendőrök is büntettek, de ez nem igazán tartja vissza a sofőröket.

– Sokkal nagyobbá vált az útdíj bevezetése óta a településünkön keresztülhaladó tehergépjármű-forgalom. Ennek az oka az, hogy Egerből Szilvásváradon keresztül lehet eljutni leghamarabb (vagyis erre a legrövidebb a távolság) Ózdra, valamint a Szlovákia irányába jelentős határátkelő, Bánréve felé, de Putnokra, valamint Kazincbarcikára is – mondta el lapunk érdeklődésére Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere.

– Szarvaskő után, mint az ismeretes, a 25-ös számú főút Egercsehi felé fordul, de arra nem igazán közlekedik senki. Nem véletlenül olyan az út Szilvásvárad felé, mintha erre folytatódna a 25-ös, hiszen aki Egercsehi felől érkezik, neki kell elsőbbséget adnia a Mónosbél és Eger irányából közlekedőknek Tardosnál. A 25-ös főút helyett így inkább a 2506-os úton igyekszik elérni úti célját mindenki Szilvásváradig, majd innen tovább a 2508-ason Ózd irányába. Az út minősége ugyanolyan, nincs útdíj, közelebb van, ráadásul nem is kell olyan hatalmas hegyet megmászniuk a kamionoknak, mint Tarnalelesz után – írta le az átlagos kamionos gondolkodását a szilvásváradi polgármester.

Hozzátette: ugyanez a helyzet Kazincbarcika felé is. A kamion, esetleg más nagyobb tehergépjármű lejön az autópályáról Füzesabonynál, onnan még Szarvaskőig fizet egy kis útdíjat, majd a 2506-oson elmegy egészen Vadnáig a 26-osra, onnan pedig pár kilométer Kazincbarcika, a Borsodchem. Nagyon sok a külföldi jelzésű, főleg szlovákiai kamion, amelyek a falun keresztül húznak el Bánréve irányába.

Szaniszló László szerint érdekes az ügy abból a szempontból is, hogy Dédestapolcsányban (2506-os közút) 20 tonnás korlátozó tábla van hidaknál, de már Csernelyben (2508-as közút) is kihelyeztek súlykorlátozó jelzőtáblát egy félig leszakadt hídhoz, tehát elvileg nagyobb össztömegű járművek nem is közlekedhetnének arra.

Az elmúlt hetekben egyébként Balatonban is eléggé megnövekedett a teherforgalom, borsodi építkezésekhez a mixerautók naponta többször szállítottak Egerből betont. Udzeliné Murányi Enikő polgármester valószínűsíti, hogy az útdíjat csökkentve választották a 2507-es utat a kocsik Borsodnádasd felé. Pedig az út rossz, autóbuszok nem is közlekedhetnek rajta (a szomszédos városba busszal így csak Bekölce felé, kerülővel jutnak el a járatok), mert több helyen leszakadt, még a felújított borsodi szakaszon is. A helyiek igencsak aggódtak gyermekeik testi épsége miatt is. Mivel az iskola a főút mellett található, s a nehéz teherautók a megengedettnél gyorsabban mentek, ezért veszélyes szituációktól tartottak, de szerencsére eddig még baleset nem történt.

Mónosbélen viszont hétfőn igen, akkor ugyanis egy teherautó rakománya az útra borult. Varga Sándorné polgármester arra panaszkodott, hogy akkor fokozottan érezték a megnövekedett teherforgalmat, mert az autókat a falu belterületi útjaira terelték.

– Még azt nem számoltuk meg, hogy valójában mennyi kamion halad keresztül naponta a településünkön, de érzékelhetően alaposan megnőtt a forgalom. Ha hosszú távon így marad, akkor az út melletti házak tulajdonosait bizony nagy kár éri, hiszen sérülni fog az ingatlanjuk. Éppen ezért úgy határoztunk, meg fogjuk keresni az illetékeseket annak érdekében, hogy mielőbb tegyenek lépéseket a problémák megszüntetésére – mondta el lapunknak Mónosbél elsőszámú vezetője.

Ferencz Péter, Bélapátfalva első embere arról beszélt: mostanában leginkább a város új lakóinak tűnhetett föl az, hogy már egyre több a teherautó a városban. A régebb óta Bélapátfalván élők viszont még emlékezhetnek a cementgyári időkre, amikor tömegével érkeztek ide a nehéz tehergépjárművek, s nem volt ritka a napi 100-150 kamion sem.

Több ezer forintot spórolnak az ügyeskedők

Amennyiben egy teherkocsi (például kamion) Egerből Miskolcra megy, akkor mehet a szinte végig fizetős Eger-Kerecsend-M3-M30 útvonalon, ráadásul a 94 kilométerből 65 kilométer autópálya. Ez egy négy tengelyes nyerges vontató üzemeltetőjének – az üzemanyag árán felül – több mint 6500 forintjába kerül. Amennyiben Szilvásvárad felé megy (ha ott nem rakodik; nem is tehetné), akkor az útja is rövidebb – csupán 83 kilométer –, s csak 24 kilométernyi főútvonal használatáért kell fizetnie 1300 forintot. Bár van rizikó, egy oda-vissza úton már tízezer forintot spórol a sofőr, a büntetés pedig 4 tengelyes jármű esetén 110 ezer forint.

Célforgalom esetén használhatók az alsórendű utak

A kamionforgalom csökkentéséért az Állami Autópályakezelő Zrt., illetve a rendőrség tud leginkább tenni célzott ellenőrzésekkel, bírságolással. A díjköteles szakaszok elkerülését a KRESZ az e-útdíj bevezetéssel egyidejűleg hatályba lépett módosítása szorítja keretek közé.

Július 1-jétől a nehéz tehergépkocsik főszabály szerint lakott területen kívül csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhetnek. Kivételt elsősorban az áruszállítás, az áru fel- vagy lerakása, az üzemben tartó telephelyének megközelítése képez, de a különleges felépítményű járművek is használhatják a mellékutakat, ha munkavégzés helyszínére tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!